Nem akarok többé tenyésztő lenni - Utolsó rész

Ahogy a korábbi két cikkben már olvashattátok, úgy döntöttünk, hogy befejezzük a tenyésztői munkát. Számos oka van a döntésünknek, az emberi dolgokról és a kiállítások világában történt változásokról már beszéltem, jöhet az utolsó téma.


A fajtával kapcsolatos problémák


Az elmúlt években felerősödtek olyan, a fajta megjelenését megváltoztató trendek, amelyek véleményem szerint nem szolgálják a fajta értékeinek megőrzését. Ezeknek a változásoknak pedig nem szeretnék még csak kis mértékben sem részese lenni. 

Hadd hozzak fel pár példát:

Nagyon sok a gyenge mellső szögellésű, lapos mellkasú kutya és úgy tűnik, hogy ehhez már a bírók is hozzá szoktak. Sok kutyának már egyáltalán nem ferde metszésű a szeme, ami teljesen megváltoztatja a kutya arckifejezését, és egyre több kutyának lógnak az ajkai. Ezekről gondolhatnánk, hogy csupán apróságok és nem befolyásolják a munkaképességet.  Pedig a fej fontos meghatározója a típusnak és mint más fajtában is talán legfontosabb jellemzője a fajtának. Sokan gondolják úgy, hogy a fülek mérete, tűzése, szőrözöttsége, a szem formája, állása, az ajkak feszes záródása pusztán divat vagy kozmetikai dolog, tehát nem olyan fontos mint mondjuk a szögellések vagy a testarányok.
Pedig ezek mind olyan tulajdonságok, amelyek a túlélést szolgálták az extrém hideg körülmények között.

A Huskyk szeme azért mandula vágású és ferde metszésű, mivel így sokkal kevesebb látszik ki a szemgolyóból ezáltal az sokkal kevésbé van kitéve a jeges szélnek. A logó ajak pedig fagyási sérülésekhez vezetne, ha a kutya eredeti funkciója szerint mínusz 20-40 fokban dolgozna a szabadban egész nap.

A mérsékletes szó jó néhányszor megjelenik a Szibériai Husky standard szövegezésében, mégis azt látjuk, hogy manapság egyre inkább a túlzások váltak jellemzővé a fajtában.

Mindezek mellett azonban a testarányok változása talán az ami a legmarkánsabban befolyásolja szeretett fajtám megjelenését és munkaképességét.

Csak egy példa arra, hogy mekkora a bírók felelőssége abban, hogy az általuk bírált fajtákat ismerjék, nyomonkövessék és a nagy világversenyeken különösképpen kritikusan válasszák ki a győzteseket: egy pár évvel ezelőtt agyonsztárolt, hosszú hátú, borzalmasan túlszögelt kutya utódait ma gyakorlatilag egytől egyig felismerhetjük annélkül, hogy bele kellene néznünk a katalógusba.  





Persze csak akkor juthatunk erre a felismerésre, ha mi magunk legalább tisztában vagyunk legalább a helyes testarányokkal. Nem ártana, ha ennél azért többet tudnánk arról a fajtáról amelyet tenyésztünk, ugyanakkor sajnos azt látom, hogy a legmérhetőbb, legszámszerűbb tulajdonságokat sem képes sok tenyésztő megítélni. 

Mire gondolok pontosan:

A Szibériai Husky testhossza valamelyest meghaladja a testmagasságot (nincs konkrét aránypár).


Ahogy a kép aláírásban is olvashatjuk "slightly longer", azaz valamelyest hosszabb a törzs a marmagasságnál.

A másik kulcs jellemző, amire a standard utal: a mellső lábak hossza (talajtól a könyökig) meghaladja a könyöktől a marig mért távolságot.

Mindkét, a kutya arányait leíró tényező fontos és olyan dolog, amelynek a szabad szemmel való megítélését gyakorlással meg lehet tanulni! Tessék elővenni képeket, egy huskys könyvet, újságot és egy vonalzót és kezdjünk el méregetni, tanulni. Aki ennyire nem képes, az hogyan lehet biztos abban, hogy a tenyésztői tevékenysége a fajta érdekét szolgálja?

Rendszeresen azt látjuk, hogy olyan mozgásos fotókra ömlenek a lájkok a Facebookon, amit én bizony azon mód szégyenkezve kitörölnék a számítógépemről. Olyan fotókról beszélek ahol  a kutya nem képes  a hátsó lábával az azonos oldali mellső mancsa nyomába lépni. De vajon miért nem? A válasz fentebb: rosszak az arányai.
Egy hosszú törzzsel rendelkező kutyánál persze ez nem lehet probléma hiszen mozgás közben úgy tűnhet, hogy micsoda szép hosszúakat lép! Pedig nem szabadna, hogy ez becsapja a szakavatott szemeket!



Azokban az időkben, amikor mi tenyészteni kezdtünk óriási kincsnek számított minden könyv, minden magazin ami a fajtával foglalkozott. Ma is féltve őrzöm a Siberian Quarterly magazinból  fénymásolt oldalakat. Rongyosra nézegettük ezeket, újra és újra elolvastuk a cikkeket, összehasonlítottuk a képeken látható kutyákat a saját kutyáinkkal, elolvastuk mellé a sztenderdet ötvenötödször is és így tanultuk meg, hogy mik azok a gyenge pontok, amin javítanunk kell. Beszélgettünk a többi tenyésztővel, boldogok voltunk ha egy neves külföldi kennel tulajdonosa szóba állt velünk, elmondta a véleményét, tanácsokat adott.

Kihalt az alázatosság, ami anno megkülönböztette a sikeres tenyésztőket a hobbi kutyásoktól, mindenki gyorsan sikeres akar lenni. Az, hogy sem a tudás, sem a megfelelő tapasztalat nincs a birtokunkban … nem számít.  

Ma már nincs szükség mentorokra, hiszen ott a Facebook ahol szinte mindenki szakértő. Repkednek a bejegyzések, a lájkok minden képre, jóra és rosszra is, abban a reményben, hogy cserébe majd az illető lájkolja a mi feltöltött képeinket is.
És az újoncok védelmében mondom, igen nehéz manapság eligazodni, hiszen gyönyörű fotók készülnek a kevésbé jó kutyákról is ... és hát végül is több mint 200 lájkot kapott ... akkor biztos jó...

Most írom le, hogy ha én lájkolok egy képet, akkor a tulajdonosa biztos lehet benne, hogy azért tettem, mert valóban jónak találom a kutyát!

Egymás után kerülnek fel az alomplakátok, amelyek közül sok sajnos azonnal árulkodik arról, hogy a tenyésztőnek bizony halvány fogalma sincs arról, hogy kutyájához típusban illő párt kellene választania, különben nem is reménykedhet egy szép homogén alomban.

Mindez, együtt a korábbi két bejegyzésben taglaltakkal együtt oda vezettek, hogy már nem érezzük azt a lelkesedést, ami pedig a 30-ból 25 éven keresztül töretlenül bennünk volt.

De mielőtt bárki gyászos hangulatot érezne ki soraimból, szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy nagyon is jól érezzük magunkat, a kutyáink csodás családtagok, élvezzük velük az "egyszerű" kutyagazdik mindennapi életét. És kutyázunk tágabb körben is, hiszen a kis családi vállalkozásunk is kutyákkal kapcsolatos: Pet Farm Family ;).

Mindig is lesz kutyánk, sőt kutyáink, de a távolabbi jövőben inkább az örökbefogadásban gondolkodunk. Sajnos annyi árva kutya van ma az országban, hogy ha 10 éven át egyetlen új kiskutya sem jönne a világra, akkor is lehetne mindenkinek kutyája, aki szeretne.


Wuff! Beszéltem



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Tíz éve ugyanúgy hiányzol, Phoebe ...

3600 nap, 120 hónap, tíz év ... ennyi idő telt el azóta, hogy elmentél, és még mindig könny szökik a szemembe ha rád gondolok, Phoebe. Sok...