A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szaporító. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szaporító. Összes bejegyzés megjelenítése

When the shit hits the fan - azaz amikor már nem akarok többé tenyésztő lenni - Első rész

Nem ok nélkül némult el a blog pár hónapra ... nagyon nehezen szántam rá magam ennek a cikknek a megírására... egyrészt mert fáj, hogy a hobbimat, ami a szabadidőmet, gondolataimat, szívemet, lelkemet 30 éven át kitöltötte, el kell engednem. Másrészt viszont pórázmentesen, őszintén szeretném elmondani, hogy miért jutottunk családilag erre a döntésre és ehhez muszáj volt kicsit leülepítenem a gondolataimat.



Mielőtt bárki félreértené, a kutyákkal az égvilágon semmi probléma nincs! A kutyák csodálatosak!
De hát akkor miből is lett annyira elegem?
Annyiféle dolog játszott közre abban, hogy így alakult, különböző emberi, szakmai tényezők, hogy úgy gondolom, jobb ha témakörökre bontva, több fejezetben mesélem el.

Ebben az első fejezetben kezdjük az emberekkel 

1, Előfordul, hogy a gazdijelöltek nem teljesen őszinték


Nem szeretném többet idegen emberekre bízni a kiskutyáimat, nem szeretnék aggódni amiatt, hogy vajon tényleg minden úgy igaz, ahogy bemutatták magukat? Nem szeretném folyamatosan ismételgetni mindazt, amit írásban összeállítottam és már jó előre elküldtem a gazdijelölteknek, s amely írásos anyag gyakorlatilag épp csak arra nem képes, hogy nyakörvet adjon a kiskutyára és megsétáltassa. Segítek én bármiben és bármikor, ha szükség van rám, de azt egyre nehezebben tolerálom, ha úgy érzem kihasználnak, ha nem figyelnek oda arra, amit mondok, ha rájövök, hogy nem őszinték velem. Nem akarok csalódni, nem akarok a már egyszer gazdára lelt kis és nagy kutyáknak új, másik gazdit keresni, nem akarok mások felelőtlensége miatt kellemetlen helyzetbe kerülni.
Még mielőtt bárki azt gondolná csupa rossz tapasztalat vezetett idáig. Nem. Nagyon-nagyon sok jó emberrel hozott össze a sors, sok gazdival kötöttem életre szóló barátságot, több olyan gazdi-barát van, aki két, három kiskutyát is hazavitt már tőlünk, sőt olyan is van, akinek sajnos már rég nem él a kutyája, de azóta is baráti kapcsolatot ápolunk.
Hálás vagyok azok az embereknek, akik igazi, jó gazdiként viselik gondját a kutyagyerekeinknek, akik 15 év után is tartják velünk a kapcsolatot, akik rendszeresen beszámolnak a kutyusuk életéről.
Viszont az a helyzet, hogy ha csak egy-két gazdival kapcsolatosan kell csalódnom, én már azt is nehezen viselem. Rosszul esik, hibáztatom magam, hogy észre kellett volna vennem, hogy nem ők az álomgazdik, sajnálom, féltem a kutyát, hogy mi lesz vajon a sorsa, és megőrjít a tehetetlenség.


Emberileg azt hiszem ennyi indok is bőven elég lenne, nem?

Pedig van még bőven ...


A közel 30 év alatt sok tapasztalatot szereztünk, többségben nagyon jó tapasztalatokat hiszen különben nem valószínű, hogy most itt ülnék és ezt a cikket írnám. Ez a bejegyzés viszont most sajnos inkább a negatívumokra épül, hiszen ezek vezettek a mostani döntésünkhöz.

2, A tenyésztők sem mindig becsületesek 


Minden egyes fedeztetést, új vérvonalú kutya vásárlást nálunk hosszas tájékozódási szakasz előz meg, ami nem ritkán akár fél évig, egy évig is tart. Beszélgetünk vagy levelezünk, kérdezősködünk, képeket, videókat kérünk. Ez idő alatt bőven lenne alkalom például arra, hogy a nagynevű tenyésztő elárulja, hogy az általa megvételre kínált kutya sajnos félős, és ne akkor szembesüljek ezzel a ténnyel amikor már keresztül utaztam érte a fél világot. A kutyát végül (sajnos) hazahoztam, bíztam abban, hogy mivel állítólag egy kellemetlen élmény hatása miatt fél a kutya, sikerülhet őt rendbehoznunk. Közel egy évig küzdöttünk érte, annyit foglalkoztunk ezzel az egy kutyával, hogy már lelkiismeret furdalásom volt a többi kutyám miatt, hogy miért mindig ezt az egy kutyát viszem magammal mindenhova. S amikor végül beláttuk, hogy bármennyire is szeretnénk, sajnos nem tudjuk a kutya félelmét feloldani, és szerettük volna visszaadni a tenyésztőnek, mi lettünk a föld leggonoszabb emberei, sőt azt terjesztette rólunk, hogy mi bántunk rosszul a kutyával, bántottuk, miattunk lett félős. Igaz, hogy ő ahelyett, hogy hazavitte volna a kutyát, vissza az erdőbe, ahol biztonságban érzi magát, inkább még elpasszolgatta még ide-oda Európában, hátha tud egy kis pénzt szerezni belőle :(





Vagy egy másik: amikor a megbeszélt fedeztetésre külföldre kiérkeztünk, azt láttuk, hogy a kiszemelt kan farka a tövétől a végéig be van kötve, amire az ugyancsak neves tenyésztő azt mondta, hogy sajnos a kutya kirágta a farkát, ezért kellett bekötni. Rendben, elfogadtuk a magyarázatot. Viszont talán nem csoda, ha kicsit dühösek voltunk, mikor évek múlva megtudtuk, hogy a kutya farkát korrekciós műtéttel igazították olyanra, amilyet a standard elvár. Nálunk szerencsére nem jelentkezett a kiskutyáknál faroktartási probléma, talán azért, mert ilyen téren stabil háttérrel rendelkezett a mama kutya.

Azt sem kívánom senkinek, amikor a cseperedő kiskutyákban gyönyörködve, valaki, akinek a fedező kanhoz erős kötődése van, megkérdezi, hogy a herécskéje meg van-e minden kölyöknek? Mert hogy a papa kutya ágán ez probléma lehet .... MI???? Ezt most kell megtudnom? Most mikor a kicsik már 5 hetesek? Nem akkor kellett volna ezt megemlíteni, amikor még a fedeztetés lehetőségéről egyeztettünk? Mondanom sem kell a következő hetekben igen nagy gyakorlatra tettem szert a kiskanok heréinek kitapogatásában, a végén már teljes megadással tűrték (egyébként rendben lejött minden golyócska).

Hasonló eset az is, amikor 3-4 hetes kiskutyák fogazatát vizsgálva értelmet nyer az a félmondat a fedeztetési szerződésben, hogy a kan tulajdonosa nem vállal felelősséget a foghibáért ...

3,   Közös célok helyett érdekbarátságok, őszinte kérdések helyett pletykálkodás, egymás kibeszélése


Lehet naiv vagyok, de én úgy képzelem, hogy a tenyésztőket az általuk tenyésztett fajta össze kellene fogja, nem pedig széthúzza. Minden amit tenyésztőként teszünk, az a fajta érdekében, minőségnek megőrzése érdekében kell(ene), hogy történjen, nem pedig önös érdekek mentén. De mivel sajnos pénz, haszon, hírnév is hozzátartozik, az emberi gyarlóság ugyanúgy jelen van a tenyésztők közt, mint az élet más területein.
Tenyésztő bárki lehet, nem kell semmiféle tudásról, képességről tanúbizonyságot tenni. Ez viszont oda vezet, hogy a tenyésztők és a hozzá szorosan kapcsolódó kutyakiállítások világa olvasztótégelye lett a legváltozatosabb képzettségű, intelligenciájú embereknek. Az elmúlt sok év alatt pedig egyre erősödött bennem az a felismerés, hogy a többség olyan emberekből áll, akik a magánéletükben, a munkájukban nem találják meg az örömet, és a sikereket.
A tenyésztők ahelyett, hogy beszélnének egymással, kérdeznének, inkább összebeszélnek, pletykálkodnak egymásról, pedig előbb utóbb minden pletyka, minden hazugság körbeér.
Na most egy ilyen világban kell magunknak olyan tenyésztőket, partnereket találnunk, akikben akár csak-egy alom erejéig is, de bízni tudjunk ... Én alapvetően optimista ember vagyok, úgyhogy az embertársaimba vetett bizalom sem esik nehezemre. Ugyanakkor számtalan olyan esetünk volt, amelyek következtében a tágra nyitott ajtóm az évek alatt egyre jobban bezárult, pedig ez annyira nem én vagyok. 


1   4, Na és a szaporítók es az áldozataik


Részben ide kapcsolódik az a téma is, hogy mekkora gondot jelentenek Magyarországon a szaporítók. Mondhatnám, hogy nem az én gondom, hiszen egyetlen kutyám sem kötött ki menhelyen. Mégis számtalan megkeresés érkezik hozzánk e-mailben, telefonon, facebookon olyan emberektől, akik szaporítóktól vásároltak kutyát, viszont valamilyen problémára derült fény a kiskutyával kapcsolatosan és tőlünk kérnek segítséget a megoldásában. Segítünk bárkinek szívesen, de sajnos sok olyan helyzet volt már, amikor le kellett nyelnünk a tehetetlen dühöt, a csalódottságot, hogy hogyan lehetnek emberek ennyire gondatlanok, figyelmetlenek, buták. Hogyan mondhatják azt, hogy csak 20-40 ezer forintot szánnak a kiskutya vásárlásra, hiszen ez "csak" egy kutya! Ha új TV, mosógép, okostelefon vásárlásra kerülne sor, akkor persze megnéznék, hogy milyen márka, mennyire ismert, milyen garanciák vannak hozzá stb. Egy ilyen eszköz sok esetben csupán 3-5 évig használható, a kutya meg családtag, aki 10-15 évig lesz hű társunk, mégis spórolni akarunk rajta. Szélmalomharcnak érzem az egészet, és sajnos az utóbbi években nemhogy javult volna, csak tovább romlott a helyzet.





Aki élőlényekkel, állatokkal akar foglalkozni, annak el kell fogadni azt is, hogy bármennyire is szeretnénk, nem tudunk mindent az irányításunk alatt tartani. Vannak sajnos örökletes betegségek, és mi amire csak lehet szűrünk és a szűrést elvárjuk a fedező kanok gazdáitól is. Viszont szűrés jelenleg még nincs minden betegségre és mivel sajnos az emberi gyarlóság itt is erősen jelen van, ez csak tovább nehezíti a problémák elkerülését.
De legyen ez inkább egy külön téma ...

Wuff! Beszéltem!

Hogyan NE vásároljunk kiskutyát!

Az alábbiakat egy Husky gazdi osztotta meg velünk pár éve, de úgy gondolom egyrészt bármilyen kutyafajta esetében igaz lehet, másrészt sajnos ez egy örökzöld téma úgyhogy én is a létező összes fórumon megosztom, így itt a blogon is.


"Szerintem mindenki el tudja képzelni az érzést, mikor több év várakozás után eljön a pillanat: kaphatok egy kiskutyát! Ilyenkor az embernek már vannak elképzelései, nagyjából milyen legyen a kutyus, kicsi, nagy, hosszú szőrű, bolyhos, csendes, ugatós... Én husky-t szerettem volna. Tapasztalatlan kutyásként első dolgom volt felmenni az internetre, utána keresni a böngészőben, honnan lehet ilyen fajtájú kutyát, lehetőleg gyorsan beszerezni. Persze legyen olcsó is, hiszen ha már sikerült a szülőket rávenni a kiskutyára, nem akarom elijeszteni őket csillagászati összegekkel. Legyen a kis husky kék szemű, mert az csodálatosan szép, esetleg fekete-fehér színű, mint egy mesebeli szánhúzó. Olyan kenneleket néztem végig, ahol éppen van eladó kiskutya, fel is hívtam hármat. Kettőnél kaptam is időpontot a látogatásra, rákérdeztem a törzskönyvre is: az egyik helyen akkor adtak volna törzskönyvet a kiskutyához, hogyha kétszer annyit fizetünk érte – gondoltam miért fizetnék kétszer annyit ugyanazért a kutyáért, nekem csak hobbi céljára kell. A másik helyen megnyugtattak, hogy a szülők törzskönyvesek, de a kiskutyáknak sajnos nincsen. Sebaj, gondoltam minek az, ugyanúgy lehet szeretni a törzskönyv nélküli kutyát is. Valamelyik kynológiai egyesület honlapján is fel volt tüntetve tenyésztőként a hölgy, gondoltuk akkor nagy baj nem lehet.
A kép csak illusztráció

Már másnap elmentünk kutya-nézőbe, hiszen a hölgy azt mondta a telefonba, hogy „ha kék szeműt akarnak, siessenek, mert azokat most nagyon viszik”. Leutaztunk hát a „tenyészőhöz”, az udvarban 10 gyönyörű husky látványa fogadott minket. Barátságosak voltak nagyrészt, volt 1-2 kutya, aki az árnyékban fekve éppen csak a fejét emelte fel. A kiskutyák egy ólban voltak elzárva az idősebb kutyáktól, „nehogy azok bántsák őket”. Az eladó kiskutyák hat hetesek voltak, azonban az anyjuk sem közelíthette meg őket. A 2 négyzetméteres ólacskában volt négy darab hat hetes, és pár nyolc-tíz hetes kölyök. A nyolc-tíz hetes kölykök a sarokba fordulva, vagy az ólacska másik végébe húzódva, bizalmatlanul figyeltek minket. A kicsik lelkesen jöttek felénk, a mancsaikat nyújtogatták. Koszosak voltak, szegények kénytelenek voltak maguk alá piszkítani, ami belekenődött a bundájukba. Kiválasztottunk egy édes kis szőrgombócot, akit megfürdetett a „tenyésztő”, majd pár mondat kíséretében útjának eresztett.

Hazaértünk a csöppséggel, a bajok szinte azonnal kezdődtek: a kicsinek megy a hasa. Felhívtuk a hölgyet, hogy ez normális jelenség-e. Megnyugtatott, hogy persze, a kiskutyáknak 1-2 napig mindig megy a hasuk az új gazdinál. Egyébként is, a kiskutyák sokáig puding állagút kakilnak, ne aggódjunk. Tápot nem kaptunk a kutyushoz, a márkát, amit a „tenyésztő” adott nekik, Pesten nem lehetett kapni. Vettünk neki prémium minőségű bébi ételt, hiszen ennyi idős kutyáknak szinte nem is árulnak még száraz tápot. A második napon már nagyon aggódtunk, a hasmenés nem akart elmúlni, így ellátogattunk az állatorvoshoz.

Az orvos szinte elhűlt, mikor a kezébe vette a hat hetes csöppséget – első kérdése volt, hogy a gyeptelepről hoztuk-e el. Kiderült, hogy a nagy pocak, amit mi „baba hájnak” néztünk, pókhas volt. A kiskutya éhezett, tele volt férgekkel, az oltási könyvben, amit kaptunk hozzá, össze-vissza szerepeltek az oltások és féreghajtások címkéi, rossz sorrendben, oltásból „természetesen” csak az első. Megkapta a féreghajtásokat, diétára lett fogva. Teltek a napok, de a hasmenés csak nem múlt el. A székletmintából kiderült, hogy egy olyan különleges fajta élősködő van a kiskutyában, amit csak antibiotikumos kezeléssel lehet kiirtani belőle. Nagyon féltünk, hogy a kezelés tönkre teszi majd az emésztőrendszerét, ez valós veszély volt, de nem tudtunk mást tenni. A kutya szervezete nem szívta be a tápanyagot, vitaminokat, abban az időszakban, amikor hetente szinte meg kellett volna kétszereznie a súlyát. Borzasztóan sovány volt, a bőre cserepekben hullott le róla, kínzóan viszketett szegénynek. Heti kétszer mostuk speciális samponnal, hogy enyhítsünk a fájdalmán. Írtam a „tenyésztőnek”, hogy szóljon a többi kutyus gazdájának (a kutyámnak kilenc testvére volt), figyelmeztesse őket az élősködő veszélyére, hiszen az állatorvos biztosított minket, hogy az összes egy helyiségben tartózkodó kutya megkapta. Mi a kutyánk helyét disznópörzsölővel égettük fel, nehogy visszafertőződjön. Azt a választ kaptam a hölgytől, hogy sajnos nem tudja a gazdik elérhetőségét, és amúgy is, a kutyák nagy része külföldre ment. Egyet megtartott közülük, ezért érdeklődött, milyen gyógyszert kell neki adni. Egy hét múlva ismét írt, hogy mennyibe kerül ez a fajta antibiotikum. Két hét múlva azt a hírt kaptam, hogy a kiskutya elpusztult...

Szépen kikezeltük a férgeket a kiskutyából, pár hónap alatt fel is hízott a rendes súlyára. A későbbiekben kiderült, hogy allergiás a darázscsípésre – egyszer majdnem elvesztettük a kicsit emiatt. A drága kelezések, vitaminkúrák és gyógytápok után a kutyának sikerült behoznia a lemaradását, azonban ennél egy sokkal nagyobb bajjal kellett szembenéznünk.

A kutya félős agresszív jeleket mutatott a tálnál már aznap, hogy hazahoztuk. Etetésnél szinte belebújt a tálba, falta az ételt, remegett, úgy megfeszítette a kis testét. A farkát mélyen maga alá húzta. Pár napja lehetett nálunk, amikor először rám morgott – evés közben belelógott a farkincája a vizes tálba, azt próbáltam kiszedni neki. Olyan élesen morgott, mint egy vadállat, képes volt megijeszteni ezzel a hanggal, a hét hetes kiskutya. Mivel tele volt a kutyus feje hegekkel, mikor hazahoztuk, úgy gondoljuk az történhetett, hogy az alomtársak nem engedték ételhez jutni, bántották, amikor evett, így most attól fél, hogy bántani fogjuk. A „tenyésztő” egyébként önetetést alkalmazott a kicsiknél, ami annyit jelent, hogy reggel betett az ólba nagyon sok ételt, azt felöntötte vízzel (külön nem tett nekik, mert az „mindig kiborítják”), rájuk zárta az ajtót, és egyen, aki tud. Egy kiképző barátunk tanácsára hetekig kézből etettük a kiskutyát, hogy megjöjjön a bizalma. A kutyus cseperedett, a probléma megmaradt. Cesar Millan módszerétől kezdve (profi kiképzők segítségével) a tükör módszerig rengeteg féle „kezelést” kipróbáltunk, rengeteg tenyésztővel, tapasztalt kutyással beszéltünk, felfogadtunk több szakembert, de tökéletesen segíteni egyik sem tudott.

A kutyám a legjobb barátom, imádok vele lenni, napi többször sétálunk, sokat futunk, kirándulunk, általa rengeteg jó barátot szereztem, rengeteg új dolgot kipróbáltam. Egy csodálatos, jól nevelt kutya, hiszen bébi kora óta nagy gondot fordítunk a nevelésére, kimozgatására, testi-lelki igényeit próbáljuk maximálisan kielégíteni. Hihetetlen dühöt érzek, amiért ilyen kapkodó, meggondolatlan, buta módon hagytam, hogy elragadjon a szenvedély: „nekem MOST kell kutya, mindegy honnan, mindegy kitől, csak hadd tartsam már a karjaimban”. Mostanra egyértelművé vált számomra, hogy egy szaporító „áldozata” lettem, és hogy arra vetemedtem, hogy megtámogatok egy ilyen embert. Több gazdával beszéltem, akik ugyanonnan hoztak kutyát, mint én, és a legkülönbözőbb panaszokat sorolták fel: here problémák, férgek, emésztőrendszeri problémák, viselkedési devianciák. Mint kiderült, a kennel kutyái menhelyekről lettek elhozva, és úgy lettek tovább tenyésztve. Hihetetlen felelőtlen módon a „népszerű”, fekete-fehér, tiszta fehér szuka kutyák minden egyes tüzelésükkor be vannak fedeztetve, évente kétszer hoznak le tíz kiskutyás almokat. Mindezt úgy tűnik, probléma nélkül lehet művelni, hiszen az almok folyamatosan, nyilvánosan meg vannak hirdetve az interneten, van, hogy egy hónapban három is. Egyértelmű, hiszen rengeteg visszajelzést kapott már, hogy a szaporító tisztában van az általa művelt tevékenység következményeivel, a beteg kiskutyákkal, amiket a gazdiknak elad, és azzal, hogy a saját kutyáit gyakorlatilag kínozza ezzel az életmóddal. Haragot érzek magammal szemben és vele szemben is, hiszen a nagyszerű kiskutyámmal sosem teljesedhet ki a viszonyom, a kölyökkor borzalmas emlékei, a harapások, a földre nyomások, a sok sikertelen módszer és próbálkozás mély nyomot hagyott mindkettőnkben. Mára már sokat haladtunk előre a probléma megoldása terén, azonban én 100%-os javulásban nem reménykedem.

Kérek mindenkit, aki kutyát vesz, főleg, aki ilyen speciális fajtába szeret bele, hogy mindig fordítson nagy gondot a megfelelő tenyésztő kiválasztására, és higgyen az intő jeleknek. Az összeg, amit a kutyám testi-lelki rehabilitációjára költöttünk, bőven behozta már egy kiváló minőségű kutya árát. Az egészséges, lelkileg kiegyensúlyozott kölyökkor élményét azonban nem lehet pénzben mérni."


A cikk célja az emberek figyelmének a felhívása a veszélyre. Hiszen ugyanez az eset akármelyik szaporító tevékenysége folytán megtörténhetett volna és abban is biztos vagyok, hogy nem egy elszigetelt esetről van szó . Ha többen olvassák a cikket, talán meggondolják, hogy honnan vásároljanak kiskutyát. Valamelyik végén meg kellene fogjuk az ördögi kört. Ha nincs kereslet, nincs szaporítás sem.

Wufff! Beszéltem :)


Tíz éve ugyanúgy hiányzol, Phoebe ...

3600 nap, 120 hónap, tíz év ... ennyi idő telt el azóta, hogy elmentél, és még mindig könny szökik a szemembe ha rád gondolok, Phoebe. Sok...