A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szánhúzó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szánhúzó. Összes bejegyzés megjelenítése

When the shit hits the fan - azaz amikor már nem akarok többé tenyésztő lenni - Első rész

Nem ok nélkül némult el a blog pár hónapra ... nagyon nehezen szántam rá magam ennek a cikknek a megírására... egyrészt mert fáj, hogy a hobbimat, ami a szabadidőmet, gondolataimat, szívemet, lelkemet 30 éven át kitöltötte, el kell engednem. Másrészt viszont pórázmentesen, őszintén szeretném elmondani, hogy miért jutottunk családilag erre a döntésre és ehhez muszáj volt kicsit leülepítenem a gondolataimat.



Mielőtt bárki félreértené, a kutyákkal az égvilágon semmi probléma nincs! A kutyák csodálatosak!
De hát akkor miből is lett annyira elegem?
Annyiféle dolog játszott közre abban, hogy így alakult, különböző emberi, szakmai tényezők, hogy úgy gondolom, jobb ha témakörökre bontva, több fejezetben mesélem el.

Ebben az első fejezetben kezdjük az emberekkel 

1, Előfordul, hogy a gazdijelöltek nem teljesen őszinték


Nem szeretném többet idegen emberekre bízni a kiskutyáimat, nem szeretnék aggódni amiatt, hogy vajon tényleg minden úgy igaz, ahogy bemutatták magukat? Nem szeretném folyamatosan ismételgetni mindazt, amit írásban összeállítottam és már jó előre elküldtem a gazdijelölteknek, s amely írásos anyag gyakorlatilag épp csak arra nem képes, hogy nyakörvet adjon a kiskutyára és megsétáltassa. Segítek én bármiben és bármikor, ha szükség van rám, de azt egyre nehezebben tolerálom, ha úgy érzem kihasználnak, ha nem figyelnek oda arra, amit mondok, ha rájövök, hogy nem őszinték velem. Nem akarok csalódni, nem akarok a már egyszer gazdára lelt kis és nagy kutyáknak új, másik gazdit keresni, nem akarok mások felelőtlensége miatt kellemetlen helyzetbe kerülni.
Még mielőtt bárki azt gondolná csupa rossz tapasztalat vezetett idáig. Nem. Nagyon-nagyon sok jó emberrel hozott össze a sors, sok gazdival kötöttem életre szóló barátságot, több olyan gazdi-barát van, aki két, három kiskutyát is hazavitt már tőlünk, sőt olyan is van, akinek sajnos már rég nem él a kutyája, de azóta is baráti kapcsolatot ápolunk.
Hálás vagyok azok az embereknek, akik igazi, jó gazdiként viselik gondját a kutyagyerekeinknek, akik 15 év után is tartják velünk a kapcsolatot, akik rendszeresen beszámolnak a kutyusuk életéről.
Viszont az a helyzet, hogy ha csak egy-két gazdival kapcsolatosan kell csalódnom, én már azt is nehezen viselem. Rosszul esik, hibáztatom magam, hogy észre kellett volna vennem, hogy nem ők az álomgazdik, sajnálom, féltem a kutyát, hogy mi lesz vajon a sorsa, és megőrjít a tehetetlenség.


Emberileg azt hiszem ennyi indok is bőven elég lenne, nem?

Pedig van még bőven ...


A közel 30 év alatt sok tapasztalatot szereztünk, többségben nagyon jó tapasztalatokat hiszen különben nem valószínű, hogy most itt ülnék és ezt a cikket írnám. Ez a bejegyzés viszont most sajnos inkább a negatívumokra épül, hiszen ezek vezettek a mostani döntésünkhöz.

2, A tenyésztők sem mindig becsületesek 


Minden egyes fedeztetést, új vérvonalú kutya vásárlást nálunk hosszas tájékozódási szakasz előz meg, ami nem ritkán akár fél évig, egy évig is tart. Beszélgetünk vagy levelezünk, kérdezősködünk, képeket, videókat kérünk. Ez idő alatt bőven lenne alkalom például arra, hogy a nagynevű tenyésztő elárulja, hogy az általa megvételre kínált kutya sajnos félős, és ne akkor szembesüljek ezzel a ténnyel amikor már keresztül utaztam érte a fél világot. A kutyát végül (sajnos) hazahoztam, bíztam abban, hogy mivel állítólag egy kellemetlen élmény hatása miatt fél a kutya, sikerülhet őt rendbehoznunk. Közel egy évig küzdöttünk érte, annyit foglalkoztunk ezzel az egy kutyával, hogy már lelkiismeret furdalásom volt a többi kutyám miatt, hogy miért mindig ezt az egy kutyát viszem magammal mindenhova. S amikor végül beláttuk, hogy bármennyire is szeretnénk, sajnos nem tudjuk a kutya félelmét feloldani, és szerettük volna visszaadni a tenyésztőnek, mi lettünk a föld leggonoszabb emberei, sőt azt terjesztette rólunk, hogy mi bántunk rosszul a kutyával, bántottuk, miattunk lett félős. Igaz, hogy ő ahelyett, hogy hazavitte volna a kutyát, vissza az erdőbe, ahol biztonságban érzi magát, inkább még elpasszolgatta még ide-oda Európában, hátha tud egy kis pénzt szerezni belőle :(





Vagy egy másik: amikor a megbeszélt fedeztetésre külföldre kiérkeztünk, azt láttuk, hogy a kiszemelt kan farka a tövétől a végéig be van kötve, amire az ugyancsak neves tenyésztő azt mondta, hogy sajnos a kutya kirágta a farkát, ezért kellett bekötni. Rendben, elfogadtuk a magyarázatot. Viszont talán nem csoda, ha kicsit dühösek voltunk, mikor évek múlva megtudtuk, hogy a kutya farkát korrekciós műtéttel igazították olyanra, amilyet a standard elvár. Nálunk szerencsére nem jelentkezett a kiskutyáknál faroktartási probléma, talán azért, mert ilyen téren stabil háttérrel rendelkezett a mama kutya.

Azt sem kívánom senkinek, amikor a cseperedő kiskutyákban gyönyörködve, valaki, akinek a fedező kanhoz erős kötődése van, megkérdezi, hogy a herécskéje meg van-e minden kölyöknek? Mert hogy a papa kutya ágán ez probléma lehet .... MI???? Ezt most kell megtudnom? Most mikor a kicsik már 5 hetesek? Nem akkor kellett volna ezt megemlíteni, amikor még a fedeztetés lehetőségéről egyeztettünk? Mondanom sem kell a következő hetekben igen nagy gyakorlatra tettem szert a kiskanok heréinek kitapogatásában, a végén már teljes megadással tűrték (egyébként rendben lejött minden golyócska).

Hasonló eset az is, amikor 3-4 hetes kiskutyák fogazatát vizsgálva értelmet nyer az a félmondat a fedeztetési szerződésben, hogy a kan tulajdonosa nem vállal felelősséget a foghibáért ...

3,   Közös célok helyett érdekbarátságok, őszinte kérdések helyett pletykálkodás, egymás kibeszélése


Lehet naiv vagyok, de én úgy képzelem, hogy a tenyésztőket az általuk tenyésztett fajta össze kellene fogja, nem pedig széthúzza. Minden amit tenyésztőként teszünk, az a fajta érdekében, minőségnek megőrzése érdekében kell(ene), hogy történjen, nem pedig önös érdekek mentén. De mivel sajnos pénz, haszon, hírnév is hozzátartozik, az emberi gyarlóság ugyanúgy jelen van a tenyésztők közt, mint az élet más területein.
Tenyésztő bárki lehet, nem kell semmiféle tudásról, képességről tanúbizonyságot tenni. Ez viszont oda vezet, hogy a tenyésztők és a hozzá szorosan kapcsolódó kutyakiállítások világa olvasztótégelye lett a legváltozatosabb képzettségű, intelligenciájú embereknek. Az elmúlt sok év alatt pedig egyre erősödött bennem az a felismerés, hogy a többség olyan emberekből áll, akik a magánéletükben, a munkájukban nem találják meg az örömet, és a sikereket.
A tenyésztők ahelyett, hogy beszélnének egymással, kérdeznének, inkább összebeszélnek, pletykálkodnak egymásról, pedig előbb utóbb minden pletyka, minden hazugság körbeér.
Na most egy ilyen világban kell magunknak olyan tenyésztőket, partnereket találnunk, akikben akár csak-egy alom erejéig is, de bízni tudjunk ... Én alapvetően optimista ember vagyok, úgyhogy az embertársaimba vetett bizalom sem esik nehezemre. Ugyanakkor számtalan olyan esetünk volt, amelyek következtében a tágra nyitott ajtóm az évek alatt egyre jobban bezárult, pedig ez annyira nem én vagyok. 


1   4, Na és a szaporítók es az áldozataik


Részben ide kapcsolódik az a téma is, hogy mekkora gondot jelentenek Magyarországon a szaporítók. Mondhatnám, hogy nem az én gondom, hiszen egyetlen kutyám sem kötött ki menhelyen. Mégis számtalan megkeresés érkezik hozzánk e-mailben, telefonon, facebookon olyan emberektől, akik szaporítóktól vásároltak kutyát, viszont valamilyen problémára derült fény a kiskutyával kapcsolatosan és tőlünk kérnek segítséget a megoldásában. Segítünk bárkinek szívesen, de sajnos sok olyan helyzet volt már, amikor le kellett nyelnünk a tehetetlen dühöt, a csalódottságot, hogy hogyan lehetnek emberek ennyire gondatlanok, figyelmetlenek, buták. Hogyan mondhatják azt, hogy csak 20-40 ezer forintot szánnak a kiskutya vásárlásra, hiszen ez "csak" egy kutya! Ha új TV, mosógép, okostelefon vásárlásra kerülne sor, akkor persze megnéznék, hogy milyen márka, mennyire ismert, milyen garanciák vannak hozzá stb. Egy ilyen eszköz sok esetben csupán 3-5 évig használható, a kutya meg családtag, aki 10-15 évig lesz hű társunk, mégis spórolni akarunk rajta. Szélmalomharcnak érzem az egészet, és sajnos az utóbbi években nemhogy javult volna, csak tovább romlott a helyzet.





Aki élőlényekkel, állatokkal akar foglalkozni, annak el kell fogadni azt is, hogy bármennyire is szeretnénk, nem tudunk mindent az irányításunk alatt tartani. Vannak sajnos örökletes betegségek, és mi amire csak lehet szűrünk és a szűrést elvárjuk a fedező kanok gazdáitól is. Viszont szűrés jelenleg még nincs minden betegségre és mivel sajnos az emberi gyarlóság itt is erősen jelen van, ez csak tovább nehezíti a problémák elkerülését.
De legyen ez inkább egy külön téma ...

Wuff! Beszéltem!

Az álmok azért vannak, hogy megvalósítsuk őket!

2016 őszén, egy teljesen átlagos őszi napon a legkisebb leányom, aki akkor már 4 éve Dániában élt és tanult, skype beszélgetésünk során csak úgy mellékesen közölte velem, hogy „ja, és azt nem is mondtam még, hogy jelentkezni fogok a Polára!”

Itt egy átlagos anyuka fejében számtalan kérdőjel felvillanhatna, de nem úgy az enyémben :D Ugyanis Kittynél ez egy teljesen normális és megszokott dolog. Van egy lehetőség, hogy kutyaszánnal megtegyen 300 km-t a sarkkör közelében? Hát persze, hogy ott a helye!

Lehetne ez egy orangután rezervátumban végzendő önkéntes munka is, vagy teknősbéka tojás pátyolgatás valamely Karibi szigeten, azon sem lepődnék meg. De mivel Kitty és nővére, Fanny is egy Huskys családba született, azt hiszem nem csoda, hogy épp ez a lehetőség jött Kittyvel szembe.



A Fjällräven Polar ötlete a múlt századra tehető, amikor is két kutyaszánhajtó elhatározta, hogy megcsinálják a híres Iditarod verseny Európai másolatát, de amatőrök számára. Azt szerették volna ezáltal megmutatni, hogy kellő elszántsággal, megfelelő felszereléssel, útmutatással bárki képes ezt a túrát végig csinálni. Az első expedíciót 1997-ben indították el és azóta minden évben megrendezik. A túra észak Norvégia és Svédország tájain vezet keresztül, ahol 300 km távolságot kell megtenni, minden szükséges felszereléssel együtt kizárólag kutyaszánon.

A jelentkezőknek kell készíteniük egy videós bemutatkozást és feltölteni a szervező cég oldalára, a résztvevők kiválasztása pedig szavazatgyűjtés alapján történik. A „verseny” a szavazatokért minden évben november közepén kezdődik és négy héten át tart.

Bár szégyellem, de kell valljam, hogy először nem nagyon hittem abban, hogy sikerülhet.  Viszont ahogy elindult a szavazatgyűjtés, megszállottként írtam a posztokat a Facebookra, gyakorlatilag minden ismerőst és ismeretlent pár nap alatt az őrület határára sodorva. Ezzel keltünk, ezzel feküdtünk és a négy hét alatt jó pár kilótól megszabadultunk (fogyókúrázók keressenek meg direktben :D). Jöttek a megkeresések a különböző médiáktól, és mi mentünk és igyekeztünk eleget tenni minden felkérésnek. Utólag persze megkaptuk, hogy könnyű úgy, ha az embernek média kapcsolatai vannak … hát elárulom, nem voltak, viszont lettek!

A belünket kidolgoztuk abban a négy hétben … de végül nem sikerült … elképesztő volt, hogy több mint 11 ezer szavazatot sikerült összegyűjtenünk, de mégsem volt elég csak a második helyre. Nagyon kemény dolog skypon keresztül vígasztani a tőlük 1500 km-re lévő zokogó gyermekünket…

Azt gondolhatnánk, hogy ez bizony elveszi az ember kedvét az egésztől, na de nem úgy Kittyét. Ő egész évben arra készült, hogy megpróbálja újra, ötleteket gyűjtött hogyan lehetne a tavalyinál jobb jelentkezést beadni. Ugyanis, ha a zsűrinek nagyon tetszik egy jelentkezés, akkor van esély rá, hogy másodikként beválogatják a résztvevők közé.

Emlékszem, épp a konyhában ültünk, amikor Kitty előállt a legvadabb ötlettel!  Készítünk egy zenés, éneklős jelentkezést, amelyben az egyes dalokat úgy fogjuk összeválogatni, hogy a szövegek tükrözzék a mindazt, amit ez a túra jelentene neki. Úgyhogy bár még csak nyár közepe volt, Kitty elkezdte összeírni a kedvenc számokat, dalszövegeket és meghívta a filmben résztvevő társ énekeseket 😊

Voltak persze kérdések ... Nincs kameránk? Nem baj, majd kérünk kölcsön valakitől! Nem tudjuk, hogy kell videót vágni? Ugyan már, majd megtanuljuk menetközben!

Voltak részek, amelyek már a könyökünkön jöttek ki, annyiszor vettük fel őket. Hol a szél fújt nagyon, és belezúgott a szövegelésünkbe, hol a nap sütött a szemünkbe és hunyorogtunk, aztán persze ott volt a rengeteg baki is :D

A jelentkező videó (youtube link): Hey! I'ma keep running Cause a winner don't quit on themselves!

De elkészült! Ahogy megnyílt a jelentkezés, Kitty azonnal akcióba lépett, a 15. volt az ő jelentkezése a sokszáz közül. És ezzel nappal elkezdődött az újabb rémálomhoz hasonlatos négy hét is. Utólag is elnézést kérünk mindenkitől, akinek az idegeire mentünk, de hát, ha az embernek van egy álma, vagy van egy lánya és neki van egy álma, akkor bizony nincs más választásunk, minthogy minden erőnkkel azon legyünk, hogy az álom megvalósulhasson.

A négy hét alatt pedig kaptunk hideget, meleget. Volt, aki azt írta, hogy állatkínzók vagyunk, mert arra kényszerítjük a kutyákat, hogy minket cipeljenek a szánon. Volt olyan, aki azzal vádolt meg bennünket, hogy mi csak rácsok közt „fialtatjuk” a kutyáinkat és belőlük élünk (na nekik sincs fogalmunk róla, hogyan élnek a kutyáink 😊). És olyan is volt, aki azt tanácsolta Kittynek, hogy foglalkozzon „normális” dolgokkal inkább, menjen férjhez, szüljön egy-két gyereket és éljen úgy ahogy kell. Átlagosan, mint mások. Ha-ha-ha!

De …. ennél ezerszer több édes, kedves, aranyos ember volt, aki támogatott bennünket. Gratuláltak, bíztattak, ötleteket adtak és terjesztették a szavazó linket, kockáztatva, hogy az ő barátaik is elfordulnak tőlük :D Statisztikákat, grafikonokat készítettek, listákat küldtek népes Facebook csoportokról, jöttek velünk sütit osztogatni a Deák térre hétvégenként… 

“Megfogadtam, ha átléped a húszast, külön gratulálok.
Belegondoltál abba mekkora tömeg húszezer ember? A Fradi stadion a Grupama Aréna 20ezres befogadó képességű.
Ha ott telt ház előtt játszik a Fradi, akkor az az embertömeg az, aki kivétel nélkül nyomott egy "vote-ot" neked. Én valahol 15ezer körül róttam le a saját tiszteletem.
Szóval le a kalappal előtted kislány, mert őket/minket csakis te mozgattál meg. Egyedül. Biztos vagyok benne hogy te nyered meg, az állhatatosságod, kitartásod koronája lesz a norvég kirándulás. Kívánok Neked nagyon sok sikert, egészséget, örömöt, és persze a szeretteid számára is.
Szüleid nagyon jó munkát végeztek.
Kutyáidnak szintén a legjobb erőt, egészséget a megmérettetéshez.
Nagyon sokan nagyon büszkék vagyunk Rád. “

Az utolsó pár napban már élő halottak voltunk, a heteken át tartó feszültség, izgalom, kevés alvás, nem megfelelő étkezés hol egyikünket, hol másikunkat sodorta teljes letargiába. Kivéve Kitty-t … az utolsó nap, utolsó óráiban is foggal, körömmel küzdött minden egyes szavazatért,  pedig már több mint 10 ezer szavazattal járt a mögötte második román fiú előtt.


2017 december 14.-én pedig feltöltötték a hivatalos végeredményt: 38 110 szavazattal Kitty első lett a régióban, és világviszonylatban a harmadik legtöbb szavazatot sikerült összegyűjtenie. ELKÉPESZTŐ!

Kitty Facebook live bejelentkezésben köszönte meg mindenkinek a segítséget, és tudom, hogy nem csak én sírtam együtt vele a bejelentkezést nézve. Sok sok ember képzelte bele magát az álomba, amit az én kicsi lányom megvalósított, és ez elképesztően jó érzés.

Kitty ma reggel (2018.04.07) utazott el Stockholmba, ott találkozik a többi résztvevővel és együtt utaznak majd tovább Norvégia északi részére, ahonnan a túra hétfőn elindul. Amikor búcsúztunk a reptéren ismét feltolultak bennem az élmények, a küzdelem, a boldogság és főképp a büszkeség!

Mindenkinek vannak álmai vágyai, de sajnos valahogy belénk nevelődött, hogy elengedjük őket. Kitty megmutatta, hogy nincs lehetetlen! Nem hiába hívja a nagymamája Szélvészkisasszonynak! Jön, megpörget, elsodor és a legjobb, amit tehetsz, hogy belekapaszkodsz és hagyod, hogy magával ragadjon!

Azt tervezem, hogy írok majd egy beszámolót a túra után is Kitty beszámolója alapján, addig is próbálom magam odaképzelni a szikrázó havas tájra, felállok én is a szánra és engedek a lelkesen csaholó, csillogó szemű szánhúzó falkámnak, menjünk! Mush! Let's go!

Tíz éve ugyanúgy hiányzol, Phoebe ...

3600 nap, 120 hónap, tíz év ... ennyi idő telt el azóta, hogy elmentél, és még mindig könny szökik a szemembe ha rád gondolok, Phoebe. Sok...