ÉLNI. De úgy igazán élni.

Terveztem, hogy írok majd egy bejegyzést a sarkköri szánhúzó túra után is, hiszen ti segítettétek hozzá a lányomat, hogy részt vehessen élete túráján, természetes, hogy szeretnétek hallani arról, milyen is volt.
Sokan azt gondolhatják, ugyan már, nagy kaland volt persze, de utána gyerünk vissza a megszokott mókuskerékbe, irány dolgozni, lapátoljuk tovább a GDP-t valakinek a pénztárcájába...

Nem tudom a többi résztvevőre milyen hatással volt, nem tudom, hogy ők most hogy éreznek, csak azt tudom, hogy Kitty hogyan érez, így az a leghitelesebb, ha az ő gondolatait közvetítem:

"38 110 szavazatot gyűjtött össze a magyar lány, aminek köszönhetően most áprilisban kutyaszánnal szelte át a Sarkkört Zaja Kitty” - szól az újságcikk.

Számtalan újság, radió és tv-s megjelenés sem tudja azt leírni, elmesélni vagy átadni, azt, hogyan is érzek most, hogy vége van a Fjållråven Polarnak. Rengeteget vártam tőle és százszor többet kaptam, mint amit valaha is képzeltem.

Talán a dolgok akkor nyernek értelmet, ha én magam, korlátok nélkül, javítás nélkül leírom a nyers gondolataimat a túra után.
Nem is a túráról, hogy miket csináltunk, hogyan esett a hó és, hogy hány kutya volt. Hanem inkább arról, hogy milyen érzéseket szabadított fel bennem...

Sokszor azon kapom magam, hogy az iróasztal mögött ülve a gondolataim máshol keringenek. Nem itt vagyok.
Sietek, hogy elérjem a HÉV-et.
Futok lefele a mozgólépcső bal oldalán, hogy elérjem a metrót.
Rohanok.
Rohanok a munkahelyemre, rohanok a találkozókra.
Rohanok mindenhova, mert sietni kell, a nap csak 24 órából áll.

Mikor felébredek és kinyitom a szemem, nem szeretnék felkelni, mert az álom amit álmodok, szebb, jobb mint a valóság.
Álmomban a kutyákkal együtt dolgozom és szánozok Norvégiában. És a fent említett 24 órát máshogy töltöm. Úgy, ahogy én akarom.

Reggelente körülnézek a HÉV-en és azt látom, hogy mindenki mered maga elé vagy a telefonját nyomkodja.
Senki nem beszélget már a másikkal. Mert mindenki az online világban él. Dobja a like-okat, megoszt, kommentel vég nélkül. Ahelyett, hogy felnézne.

Én sem vagyok ezzel másképpp. Nyomkodom a telefonom, nézem a Polaron készült képeket, videókat és azon gondolkozom, hogyan lehetnék újra ott.
Hogyan lehetnék újra ott, ahol annyira más az élet.

Hogyan lehetnék újra a 6 kutyám mögött a szánon állva, miközben élvezem, hogy süt le rám a nap, a szél pedig jeges havat fúj az arcomba. Mert semmihez sem hasonlítható érzés volt ott lenni. 

Ott ahol, nyugodt vagyok, nem kötnek a határidők, és nincs HÉV amit lekéshetnék.
Nem ír a NAV, nem jön a 40 e-mail naponta, és nem jön velem szembe 3 méterenként egy választási plakát.
Ahol az életet ténylegesen megéljük és nem rohanunk el Mellette. Szó szerint.

5 napot tölthettem egy olyan csodálatos helyen, ahová nem mindenki juthat el, sőt sokan nem is tudják, hogy ilyen csodálatos hely létezik.
5 nap 100% természet és 0% stressz, rohanás vagy képmutatás.

“Megtanultatok túlélni”. – olvasom valahol.

Nem túlélni. ÉLNI. De úgy igazán élni.
Mosolyogva, felnézve, csodálva a természetet, ahol ha valakivel összetalálkozol, beszélgettek. (!!)

Az, hogy milyen körülmények között voltunk, hozzátartozott nyilván a túlélés, hogy meg kellett tanuljunk olyan dolgokat, mint a sátor állítás, tűz csiholás stb.

A Fjållråven évente fog 20-24 embert, és “felpofozza” őket az élet helyett.
Jól megrázza és megkérdezi tőlük:
“Emberek!! Mit csináltok? Nézzetek már körül."

Annyi gyönyörű és megóvandó hely van a világon ami körülvesz bennünket és közben minket egyetlen egy dolog érdekel, hogy hány like-ot kapunk egy adott képre, amit feldobunk a facebookra vagy az instagramra- legyen az egy elkapott reggeli vagy egy buli előtti szelfi.
Tudom. Mert én is ugyanezt csináltam.
Számított. Számított, hogy ki mit gondol, hogy hány fiúnak tetszem és, hogy, hogyan áll a hajam.

Mai napig számít. De már nem ez a prioritás.
Mostmár nem vonzanak a bevásárló központok és a Glamour napok sem. Ez mind külcsín.
Sosem gondoltam volna, hogy ez az 1 hét így meg tudja majd változtatni a szemléletem és az élethez való hozzáállásom.

Tisztában vagyok vele, hogy attól még, hogy ezt kiírom az olvasók 99,9%-a nem fog semmit sem változtatni az életén, sőt még meg sem áll, hogy elolvassa, mert unja a Polar-os témát és tovább görget.
Tovább görget a következő poszton és az azután következőn is. Tovább görget az életén.

Egyszer egy onkológus ismerősőm azt mondta:
„Naponta látok úgy embereket meghalni, hogy közben arra gondolnak, bárcsak máshogy éltek volna, bárcsak küzdöttek volna a saját álmaikért. De ehelyett egy kis acél dobozban rohannak dolgozni egy olyan helyre amit nem szeretnek, csak, hogy fizetést kapjanak, amiből olyan dolgokat vegyenek, amire nincs is szükségük.”
Ez a legnagyobb múlandósági motiváció.

Leélni úgy az életet, ahogy TI akarátok és ahogy TI szeretnétek. Mert a legvégén csak ez fog számítani.
Én is hátradőlhetnék, elfogadhatnám, hogy ennyi volt, részem volt egy nagy kalandban és folytathatnám a megszokott kis életem. De nem ezt teszem. Keresem a kalandot, az élményt és legfőképp saját magamat.

Ezzel mindössze annyi a mondanivalóm, hogy rakjátok le a telefonotokat, menjetek el kirándulni, futni, biciklizni, legyetek kint a természetben.
Nézzetek fel, és nézzetek körül, hogy most is hányan élnek úgy ahogy nem akarnak, és közben azon stresszelnek, mit gondolnak mások.

Mert az élet nem ott kezdődik, hogy mit viselünk, hogy hogyan áll a hajunk, vagy, hogy milyen helyre ülünk be beszélgetni.
Valahol elcsúszott az egész sztori, és most erről szól.

Egy biztos, van most egy lány aki hétköznapokon a Szentendre-Budapest vonalon utazik és teljesen máshogy látja a világot, mint eddig.

Tisztábban.
Egyszerűbben.
Tele van célokkal, álmokkal.

És tisztában van azzal is, hogy amit szeretne, el tudja érni.
38 110 ember segítségével sikerült megvalósítania egy álmot, ami hozzásegítette ahhoz, hogy most így lássa a világot.

És a célt, amit kitűzött, ha kell egyedül éri majd el.

Mert tudja, hogy képes rá.


Zaja Kitty, Szentendre 2018 április 26.


Egy rövid videós betekintés: Fjallraven Polar Vlog Sneak Peak

Hogyan NE vásároljunk kiskutyát!

Az alábbiakat egy Husky gazdi osztotta meg velünk pár éve, de úgy gondolom egyrészt bármilyen kutyafajta esetében igaz lehet, másrészt sajnos ez egy örökzöld téma úgyhogy én is a létező összes fórumon megosztom, így itt a blogon is.

"Szerintem mindenki el tudja képzelni az érzést, mikor több év várakozás után eljön a pillanat: kaphatok egy kiskutyát! Ilyenkor az embernek már vannak elképzelései, nagyjából milyen legyen a kutyus, kicsi, nagy, hosszú szőrű, bolyhos, csendes, ugatós... Én husky-t szerettem volna. Tapasztalatlan kutyásként első dolgom volt felmenni az internetre, utána keresni a böngészőben, honnan lehet ilyen fajtájú kutyát, lehetőleg gyorsan beszerezni. Persze legyen olcsó is, hiszen ha már sikerült a szülőket rávenni a kiskutyára, nem akarom elijeszteni őket csillagászati összegekkel. Legyen a kis husky kék szemű, mert az csodálatosan szép, esetleg fekete-fehér színű, mint egy mesebeli szánhúzó. Olyan kenneleket néztem végig, ahol éppen van eladó kiskutya, fel is hívtam hármat. Kettőnél kaptam is időpontot a látogatásra, rákérdeztem a törzskönyvre is: az egyik helyen akkor adtak volna törzskönyvet a kiskutyához, hogyha kétszer annyit fizetünk érte – gondoltam miért fizetnék kétszer annyit ugyanazért a kutyáért, nekem csak hobbi céljára kell. A másik helyen megnyugtattak, hogy a szülők törzskönyvesek, de a kiskutyáknak sajnos nincsen. Sebaj, gondoltam minek az, ugyanúgy lehet szeretni a törzskönyv nélküli kutyát is. Valamelyik kynológiai egyesület honlapján is fel volt tüntetve tenyésztőként a hölgy, gondoltuk akkor nagy baj nem lehet.

A kép csak illusztráció

Már másnap elmentünk kutya-nézőbe, hiszen a hölgy azt mondta a telefonba, hogy „ha kék szeműt akarnak, siessenek, mert azokat most nagyon viszik”. Leutaztunk hát a „tenyészőhöz”, az udvarban 10 gyönyörű husky látványa fogadott minket. Barátságosak voltak nagyrészt, volt 1-2 kutya, aki az árnyékban fekve éppen csak a fejét emelte fel. A kiskutyák egy ólban voltak elzárva az idősebb kutyáktól, „nehogy azok bántsák őket”. Az eladó kiskutyák hat hetesek voltak, azonban az anyjuk sem közelíthette meg őket. A 2 négyzetméteres ólacskában volt négy darab hat hetes, és pár nyolc-tíz hetes kölyök. A nyolc-tíz hetes kölykök a sarokba fordulva, vagy az ólacska másik végébe húzódva, bizalmatlanul figyeltek minket. A kicsik lelkesen jöttek felénk, a mancsaikat nyújtogatták. Koszosak voltak, szegények kénytelenek voltak maguk alá piszkítani, ami belekenődött a bundájukba. Kiválasztottunk egy édes kis szőrgombócot, akit megfürdetett a „tenyésztő”, majd pár mondat kíséretében útjának eresztett.

Hazaértünk a csöppséggel, a bajok szinte azonnal kezdődtek: a kicsinek megy a hasa. Felhívtuk a hölgyet, hogy ez normális jelenség-e. Megnyugtatott, hogy persze, a kiskutyáknak 1-2 napig mindig megy a hasuk az új gazdinál. Egyébként is, a kiskutyák sokáig puding állagút kakilnak, ne aggódjunk. Tápot nem kaptunk a kutyushoz, a márkát, amit a „tenyésztő” adott nekik, Pesten nem lehetett kapni. Vettünk neki prémium minőségű bébi ételt, hiszen ennyi idős kutyáknak szinte nem is árulnak még száraz tápot. A második napon már nagyon aggódtunk, a hasmenés nem akart elmúlni, így ellátogattunk az állatorvoshoz.

Az orvos szinte elhűlt, mikor a kezébe vette a hat hetes csöppséget – első kérdése volt, hogy a gyeptelepről hoztuk-e el. Kiderült, hogy a nagy pocak, amit mi „baba hájnak” néztünk, pókhas volt. A kiskutya éhezett, tele volt férgekkel, az oltási könyvben, amit kaptunk hozzá, össze-vissza szerepeltek az oltások és féreghajtások címkéi, rossz sorrendben, oltásból „természetesen” csak az első. Megkapta a féreghajtásokat, diétára lett fogva. Teltek a napok, de a hasmenés csak nem múlt el. A székletmintából kiderült, hogy egy olyan különleges fajta élősködő van a kiskutyában, amit csak antibiotikumos kezeléssel lehet kiirtani belőle. Nagyon féltünk, hogy a kezelés tönkre teszi majd az emésztőrendszerét, ez valós veszély volt, de nem tudtunk mást tenni. A kutya szervezete nem szívta be a tápanyagot, vitaminokat, abban az időszakban, amikor hetente szinte meg kellett volna kétszereznie a súlyát. Borzasztóan sovány volt, a bőre cserepekben hullott le róla, kínzóan viszketett szegénynek. Heti kétszer mostuk speciális samponnal, hogy enyhítsünk a fájdalmán. Írtam a „tenyésztőnek”, hogy szóljon a többi kutyus gazdájának (a kutyámnak kilenc testvére volt), figyelmeztesse őket az élősködő veszélyére, hiszen az állatorvos biztosított minket, hogy az összes egy helyiségben tartózkodó kutya megkapta. Mi a kutyánk helyét disznópörzsölővel égettük fel, nehogy visszafertőződjön. Azt a választ kaptam a hölgytől, hogy sajnos nem tudja a gazdik elérhetőségét, és amúgy is, a kutyák nagy része külföldre ment. Egyet megtartott közülük, ezért érdeklődött, milyen gyógyszert kell neki adni. Egy hét múlva ismét írt, hogy mennyibe kerül ez a fajta antibiotikum. Két hét múlva azt a hírt kaptam, hogy a kiskutya elpusztult...

Szépen kikezeltük a férgeket a kiskutyából, pár hónap alatt fel is hízott a rendes súlyára. A későbbiekben kiderült, hogy allergiás a darázscsípésre – egyszer majdnem elvesztettük a kicsit emiatt. A drága kelezések, vitaminkúrák és gyógytápok után a kutyának sikerült behoznia a lemaradását, azonban ennél egy sokkal nagyobb bajjal kellett szembenéznünk.

A kutya félős agresszív jeleket mutatott a tálnál már aznap, hogy hazahoztuk. Etetésnél szinte belebújt a tálba, falta az ételt, remegett, úgy megfeszítette a kis testét. A farkát mélyen maga alá húzta. Pár napja lehetett nálunk, amikor először rám morgott – evés közben belelógott a farkincája a vizes tálba, azt próbáltam kiszedni neki. Olyan élesen morgott, mint egy vadállat, képes volt megijeszteni ezzel a hanggal, a hét hetes kiskutya. Mivel tele volt a kutyus feje hegekkel, mikor hazahoztuk, úgy gondoljuk az történhetett, hogy az alomtársak nem engedték ételhez jutni, bántották, amikor evett, így most attól fél, hogy bántani fogjuk. A „tenyésztő” egyébként önetetést alkalmazott a kicsiknél, ami annyit jelent, hogy reggel betett az ólba nagyon sok ételt, azt felöntötte vízzel (külön nem tett nekik, mert az „mindig kiborítják”), rájuk zárta az ajtót, és egyen, aki tud. Egy kiképző barátunk tanácsára hetekig kézből etettük a kiskutyát, hogy megjöjjön a bizalma. A kutyus cseperedett, a probléma megmaradt. Cesar Millan módszerétől kezdve (profi kiképzők segítségével) a tükör módszerig rengeteg féle „kezelést” kipróbáltunk, rengeteg tenyésztővel, tapasztalt kutyással beszéltünk, felfogadtunk több szakembert, de tökéletesen segíteni egyik sem tudott.

A kutyám a legjobb barátom, imádok vele lenni, napi többször sétálunk, sokat futunk, kirándulunk, általa rengeteg jó barátot szereztem, rengeteg új dolgot kipróbáltam. Egy csodálatos, jól nevelt kutya, hiszen bébi kora óta nagy gondot fordítunk a nevelésére, kimozgatására, testi-lelki igényeit próbáljuk maximálisan kielégíteni. Hihetetlen dühöt érzek, amiért ilyen kapkodó, meggondolatlan, buta módon hagytam, hogy elragadjon a szenvedély: „nekem MOST kell kutya, mindegy honnan, mindegy kitől, csak hadd tartsam már a karjaimban”. Mostanra egyértelművé vált számomra, hogy egy szaporító „áldozata” lettem, és hogy arra vetemedtem, hogy megtámogatok egy ilyen embert. Több gazdával beszéltem, akik ugyanonnan hoztak kutyát, mint én, és a legkülönbözőbb panaszokat sorolták fel: here problémák, férgek, emésztőrendszeri problémák, viselkedési devianciák. Mint kiderült, a kennel kutyái menhelyekről lettek elhozva, és úgy lettek tovább tenyésztve. Hihetetlen felelőtlen módon a „népszerű”, fekete-fehér, tiszta fehér szuka kutyák minden egyes tüzelésükkor be vannak fedeztetve, évente kétszer hoznak le tíz kiskutyás almokat. Mindezt úgy tűnik, probléma nélkül lehet művelni, hiszen az almok folyamatosan, nyilvánosan meg vannak hirdetve az interneten, van, hogy egy hónapban három is. Egyértelmű, hiszen rengeteg visszajelzést kapott már, hogy a szaporító tisztában van az általa művelt tevékenység következményeivel, a beteg kiskutyákkal, amiket a gazdiknak elad, és azzal, hogy a saját kutyáit gyakorlatilag kínozza ezzel az életmóddal. Haragot érzek magammal szemben és vele szemben is, hiszen a nagyszerű kiskutyámmal sosem teljesedhet ki a viszonyom, a kölyökkor borzalmas emlékei, a harapások, a földre nyomások, a sok sikertelen módszer és próbálkozás mély nyomot hagyott mindkettőnkben. Mára már sokat haladtunk előre a probléma megoldása terén, azonban én 100%-os javulásban nem reménykedem.

Kérek mindenkit, aki kutyát vesz, főleg, aki ilyen speciális fajtába szeret bele, hogy mindig fordítson nagy gondot a megfelelő tenyésztő kiválasztására, és higgyen az intő jeleknek. Az összeg, amit a kutyám testi-lelki rehabilitációjára költöttünk, bőven behozta már egy kiváló minőségű kutya árát. Az egészséges, lelkileg kiegyensúlyozott kölyökkor élményét azonban nem lehet pénzben mérni."

A cikk célja az emberek figyelmének a felhívása a veszélyre. Hiszen ugyanez az eset akármelyik szaporító tevékenysége folytán megtörténhetett volna és abban is biztos vagyok, hogy nem egy elszigetelt esetről van szó . Ha többen olvassák a cikket, talán meggondolják, hogy honnan vásároljanak kiskutyát. Valamelyik végén meg kellene fogjuk az ördögi kört. Ha nincs kereslet, nincs szaporítás sem.

Wufff! Beszéltem :)

Az ördög a részletekben van …

Illetve leginkább az apróbetűs feliratokban keresendők, különösen akkor, ha kutyaeledelről beszélünk. 

Azt tudni kell, hogy a legtöbb száraztáp extrudálással készül, ami nem feltétlenül rossz, de legtöbbször sajnos mégis élnünk kell a gyanúperrel, hogy a gyártás során bármilyen hiper-szuper alapanyagok kerültek is a tápba, azok károsodnak.

De miért? – kérdezné most Ábel … Elmondom. 

A táphoz használt húskészítmények az esetek többségében valamely húsfeldolgozó üzemből húsliszt formájában érkeznek.  Összedarálják a különböző állati eredetű anyagokat, feltörik a zsírcellákat hő, enzimek vagy oldószerek segítségével, majd megszárítják a darálékot, az eredmény pedig maga a húsliszt.

A tápgyártók egy része külső húsüzemekből megvásárolja a húslisztet, mások pedig (ők vannak kevesebben és ők azok, akik jobban ügyelnek a minőségre) maguk állítják elő.  A húslisztet és a többi alapanyagot (ezek többsége szárított, dehidratált, hydrolizált meg a jó ég tudja min ment még keresztül)  beleöntik egy hatalmas keverőgépbe. Addig keverik a gépben az anyagokat, amíg egynemű masszát nem kapnak.

A masszát magas hőfokon hevítik egy előkészítőben mielőtt az extruder gépbe öntenék.

Az extrudert úgy kell elképzelnünk, mint egy óriási húsdarálót. Azt extruderben ugyancsak magas hőfokon és magas nyomás alatt történik a massza darálása, ami lassan továbbhalad a formázó rész felé. Itt formázó kések alakítják ki a tápszemeket sztenderd méretre és ismét magas nyomásnak kitéve formálódnak a kívánt alakra.

Következő lépcsőben egy hatalmas sütőben szárítják a tápszemeket mindaddig, amíg a nedvességtartalom eléri a kívánatos értéket.

Ezt követi a hűtés. Miután a táp kihűlt, keresztül halad egy újabb gépen, amely keményítő bevonattal látja el a tápszemeket. Ez a bevonat biztosítja, hogy a tápszemek egyben maradnak, illetve ekkor kerül a tápszemekre az ízfokozó anyag is. Nem tévedés! ÍZFOKOZÓ!

Utolsó lépésként következik a csomagolás, amikor is a beállított mennyiségek a zsákokba kerülnek, és a zsákokat lezárják.

Namármost, a magas hőkezelésről mindannyian tudjuk, hogy nincs túl jó hatással a vitaminokra, de az aminosavaknak sem tesz jót, mivel csökkenti azok hasznosulását. Úgyhogy az egyik kulcs tényező a hőfok. Vannak már eljárások, amikor nem kell olyan őrült magas hőmérsékleten működtetni az extrudátort, ami nyilvánvalóan jobb megoldás az alapanyagok minőségének megőrzése szempontjából. Illetve az sem mindegy, hogy friss alapanyagok adják a kiindulási pontot vagy minden iparilag feldolgozott, szárított, szintetikus és kijelenthetjük azt is, hogy káros.

Igen, tudom. A gyártási eljárást nem kell feltüntetni a zsákokon, így csak az tud eligazodni ezen a téren, aki jártas a témában.

DE!

Van egy csomó jel, ami arra utalhat, hogy legyünk elővigyázatosak tápválasztáskor:

• Nem friss hús áll az összetevők listájának első helyén
• Gabona félék szerepelnek az összetevők között
• Nincsenek feltűntetve a százalékok (titkolóznak? vagy mi van?)
• Csupa humbuk, krix-krax, kiolvashatatlan izé van az összetevők felsorolásában (anyukám nekem mindig azt mondta, ha nem tudod mi az, ne edd meg! Miért etetném meg a kutyáimat ilyesmivel???)
• Fehér alapszínű a csomagolás :D ne nevess, kutatásokkal igazolt tény, hogy azt gondoljuk, mi vevők, hogy a fehér csomagolás nagyon tiszta, állatorvosok által is ajánlott csodát takar.
• Színesek a tápszemek! Szerinted Buksit hol érdekli már, hogy van sárga kis karika, meg piros szivecske? Elárulom neked, a gyártók NEKED SZÍNEZIK BE A TÁPSZEMEKET, hogy azt hidd van zöldséges, meg húsos :(
  
• Olcsó! – ezt bizony be kell lássuk, jó minőségű, akár emberi fogyasztásra alkalmas alapanyagokból nem lehet olcsó tápot gyártani. Kész, ez van!
• Más táphoz képest sokkal nagyobb mennyiségű az ajánlott napi adag. Ugyanis hiába kerül feleannyiba, ha kétszer annyit kell adj a kutyádnak belőle. És aztán majd ne csodálkozz, hogy a végtermék összeszedésére nem lesz elég egy kakis zacsi, de még kettő sem ...

Wuff! Beszéltem!

Az álmok azért vannak, hogy megvalósítsuk őket!

2016 őszén, egy teljesen átlagos őszi napon a legkisebb leányom, aki akkor már 4 éve Dániában élt és tanult, skype beszélgetésünk során csak úgy mellékesen közölte velem, hogy „ja, és azt nem is mondtam még, hogy jelentkezni fogok a Polára!”

Itt egy átlagos anyuka fejében számtalan kérdőjel felvillanhatna, de nem úgy az enyémben :D Ugyanis Kittynél ez egy teljesen normális és megszokott dolog. Van egy lehetőség, hogy kutyaszánnal megtegyen 300 km-t a sarkkör közelében? Hát persze, hogy ott a helye!

Lehetne ez egy orangután rezervátumban végzendő önkéntes munka is, vagy teknősbéka tojás pátyolgatás valamely Karibi szigeten, azon sem lepődnék meg. De mivel Kitty és nővére, Fanny is egy Huskys családba született, azt hiszem nem csoda, hogy épp ez a lehetőség jött Kittyvel szembe.

A Fjällräven Polar ötlete a múlt századra tehető, amikor is két kutyaszánhajtó elhatározta, hogy megcsinálják a híres Iditarod verseny Európai másolatát, de amatőrök számára. Azt szerették volna ezáltal megmutatni, hogy kellő elszántsággal, megfelelő felszereléssel, útmutatással bárki képes ezt a túrát végig csinálni. Az első expedíciót 1997-ben indították el és azóta minden évben megrendezik. A túra észak Norvégia és Svédország tájain vezet keresztül, ahol 300 km távolságot kell megtenni, minden szükséges felszereléssel együtt kizárólag kutyaszánon.

A jelentkezőknek kell készíteniük egy videós bemutatkozást és feltölteni a szervező cég oldalára, a résztvevők kiválasztása pedig szavazatgyűjtés alapján történik. A „verseny” a szavazatokért minden évben november közepén kezdődik és négy héten át tart.

Bár szégyellem, de kell valljam, hogy először nem nagyon hittem abban, hogy sikerülhet.  Viszont ahogy elindult a szavazatgyűjtés, megszállottként írtam a posztokat a Facebookra, gyakorlatilag minden ismerőst és ismeretlent pár nap alatt az őrület határára sodorva. Ezzel keltünk, ezzel feküdtünk és a négy hét alatt jó pár kilótól megszabadultunk (fogyókúrázók keressenek meg direktben :D). Jöttek a megkeresések a különböző médiáktól, és mi mentünk és igyekeztünk eleget tenni minden felkérésnek. Utólag persze megkaptuk, hogy könnyű úgy, ha az embernek média kapcsolatai vannak … hát elárulom, nem voltak, viszont lettek!

A belünket kidolgoztuk abban a négy hétben … de végül nem sikerült … elképesztő volt, hogy több mint 11 ezer szavazatot sikerült összegyűjtenünk, de mégsem volt elég csak a második helyre. Nagyon kemény dolog skypon keresztül vígasztani a tőlük 1500 km-re lévő zokogó gyermekünket…

Azt gondolhatnánk, hogy ez bizony elveszi az ember kedvét az egésztől, na de nem úgy Kittyét. Ő egész évben arra készült, hogy megpróbálja újra, ötleteket gyűjtött hogyan lehetne a tavalyinál jobb jelentkezést beadni. Ugyanis, ha a zsűrinek nagyon tetszik egy jelentkezés, akkor van esély rá, hogy másodikként beválogatják a résztvevők közé.

Emlékszem, épp a konyhában ültünk, amikor Kitty előállt a legvadabb ötlettel!  Készítünk egy zenés, éneklős jelentkezést, amelyben az egyes dalokat úgy fogjuk összeválogatni, hogy a szövegek tükrözzék a mindazt, amit ez a túra jelentene neki. Úgyhogy bár még csak nyár közepe volt, Kitty elkezdte összeírni a kedvenc számokat, dalszövegeket és meghívta a filmben résztvevő társ énekeseket 😊

Voltak persze kérdések ... Nincs kameránk? Nem baj, majd kérünk kölcsön valakitől! Nem tudjuk, hogy kell videót vágni? Ugyan már, majd megtanuljuk menetközben!

Voltak részek, amelyek már a könyökünkön jöttek ki, annyiszor vettük fel őket. Hol a szél fújt nagyon, és belezúgott a szövegelésünkbe, hol a nap sütött a szemünkbe és hunyorogtunk, aztán persze ott volt a rengeteg baki is :D

A jelentkező videó (youtube link): Hey! I'ma keep running Cause a winner don't quit on themselves!

De elkészült! Ahogy megnyílt a jelentkezés, Kitty azonnal akcióba lépett, a 15. volt az ő jelentkezése a sokszáz közül. És ezzel nappal elkezdődött az újabb rémálomhoz hasonlatos négy hét is. Utólag is elnézést kérünk mindenkitől, akinek az idegeire mentünk, de hát, ha az embernek van egy álma, vagy van egy lánya és neki van egy álma, akkor bizony nincs más választásunk, minthogy minden erőnkkel azon legyünk, hogy az álom megvalósulhasson.

A négy hét alatt pedig kaptunk hideget, meleget. Volt, aki azt írta, hogy állatkínzók vagyunk, mert arra kényszerítjük a kutyákat, hogy minket cipeljenek a szánon. Volt olyan, aki azzal vádolt meg bennünket, hogy mi csak rácsok közt „fialtatjuk” a kutyáinkat és belőlük élünk (na nekik sincs fogalmunk róla, hogyan élnek a kutyáink 😊). És olyan is volt, aki azt tanácsolta Kittynek, hogy foglalkozzon „normális” dolgokkal inkább, menjen férjhez, szüljön egy-két gyereket és éljen úgy ahogy kell. Átlagosan, mint mások. Ha-ha-ha!

De …. ennél ezerszer több édes, kedves, aranyos ember volt, aki támogatott bennünket. Gratuláltak, bíztattak, ötleteket adtak és terjesztették a szavazó linket, kockáztatva, hogy az ő barátaik is elfordulnak tőlük :D Statisztikákat, grafikonokat készítettek, listákat küldtek népes Facebook csoportokról, jöttek velünk sütit osztogatni a Deák térre hétvégenként… 

“Megfogadtam, ha átléped a húszast, külön gratulálok.
Belegondoltál abba mekkora tömeg húszezer ember? A Fradi stadion a Grupama Aréna 20ezres befogadó képességű.
Ha ott telt ház előtt játszik a Fradi, akkor az az embertömeg az, aki kivétel nélkül nyomott egy "vote-ot" neked. Én valahol 15ezer körül róttam le a saját tiszteletem.
Szóval le a kalappal előtted kislány, mert őket/minket csakis te mozgattál meg. Egyedül. Biztos vagyok benne hogy te nyered meg, az állhatatosságod, kitartásod koronája lesz a norvég kirándulás. Kívánok Neked nagyon sok sikert, egészséget, örömöt, és persze a szeretteid számára is.
Szüleid nagyon jó munkát végeztek.
Kutyáidnak szintén a legjobb erőt, egészséget a megmérettetéshez.
Nagyon sokan nagyon büszkék vagyunk Rád. “

Az utolsó pár napban már élő halottak voltunk, a heteken át tartó feszültség, izgalom, kevés alvás, nem megfelelő étkezés hol egyikünket, hol másikunkat sodorta teljes letargiába. Kivéve Kitty-t … az utolsó nap, utolsó óráiban is foggal, körömmel küzdött minden egyes szavazatért,  pedig már több mint 10 ezer szavazattal járt a mögötte második román fiú előtt.

2017 december 14.-én pedig feltöltötték a hivatalos végeredményt: 38 110 szavazattal Kitty első lett a régióban, és világviszonylatban a harmadik legtöbb szavazatot sikerült összegyűjtenie. ELKÉPESZTŐ!

Kitty Facebook live bejelentkezésben köszönte meg mindenkinek a segítséget, és tudom, hogy nem csak én sírtam együtt vele a bejelentkezést nézve. Sok sok ember képzelte bele magát az álomba, amit az én kicsi lányom megvalósított, és ez elképesztően jó érzés.

Kitty ma reggel (2018.04.07) utazott el Stockholmba, ott találkozik a többi résztvevővel és együtt utaznak majd tovább Norvégia északi részére, ahonnan a túra hétfőn elindul. Amikor búcsúztunk a reptéren ismét feltolultak bennem az élmények, a küzdelem, a boldogság és főképp a büszkeség!

Mindenkinek vannak álmai vágyai, de sajnos valahogy belénk nevelődött, hogy elengedjük őket. Kitty megmutatta, hogy nincs lehetetlen! Nem hiába hívja a nagymamája Szélvészkisasszonynak! Jön, megpörget, elsodor és a legjobb, amit tehetsz, hogy belekapaszkodsz és hagyod, hogy magával ragadjon!

Azt tervezem, hogy írok majd egy beszámolót a túra után is Kitty beszámolója alapján, addig is próbálom magam odaképzelni a szikrázó havas tájra, felállok én is a szánra és engedek a lelkesen csaholó, csillogó szemű szánhúzó falkámnak, menjünk! Mush! Let's go!

A kutyatápokról őszintén

Tenyésztőként gyakran kérnek tanácsot tőlem a kutyatáp választás terén, s mivel ez egy nagyon fontos kérdés, mindig igyekszem nem kifejezetten egy-egy tápmárkát javasolni, hanem elmondom a táplálással kapcsolatos alternatívákat (BARF, nyersetetés, házi koszt, száraztáp, nedvestáp stb.) és azokat az alapvető tudnivalókat, amelyek ismeretében már a gazdik maguk is képesek lesznek egy terméket a kezükbe véve megítélni, hogy érdemes-e azt kipróbálni, vagy inkább azonnal tegyék vissza a polcra. Egyszer majd csak a végére érek és mindenki megtanulja 😉. Ezért is döntöttem úgy, hogy érdemes lesz akár több fejezetben boncolgatni a témát.

Az állateledel boltok polcai zavarbaejtőek, a választék óriási, a csomagolások szépek, kidogozottak, s el vannak halmozva a legváltozatosabb jelzőkkel és különböző varázsformulákkal, amelyek garantálják a szép szőrt, a jó emésztést, erős csontozatot stb., amelyektől mi gazdik úgy érezzük, na ez aztán igazi profi választás. Ha még netán az is rá van írva a termékre, hogy szuperprémium, na akkor már biztos, hogy nyugodtan hajtjuk este álomra a fejünket.

Sokak számára már az is elég, hogy a TV-ben látják egy-egy multi által gyártott termék reklámját, már ezt a tényt, hogy a TV-ben találkoztak vele, úgy értelmezik, akkor biztos jó. Hát NEM!

Akik már kicsit szofisztikáltabbnak érzik magukat, azok megnézik a tápok fehérje, zsír, szénhidrát tartalmát, s vannak, akik ellenőrzik a kalcium foszfor arányt is, ami különösen kölyökkorban kritikus.

Odáig már viszont a legtöbben nem jutnak el, hogy a legtöbbször apróbetűvel, nehezen olvashatóan, egymás utáni zagyva felsorolásban feltüntetett összetevők listáját is elolvassák … pedig itt van a kutya elásva …

Az egyik legfontosabb szempont, hogy a kutyatápnak elsősorban húsból kell(ene) készülnie, ugyanis a kutya ragadozó! Igen, a chihuahua és máltai selyemkutya is! És könyörgöm, ne dőljünk be az olyan marketing fogásoknak, hogy másmilyen táp kell a golden retrievernek, mint az uszkárnak és más táp kell a fehér, fekete stb. színű kutyának. #bullshit

A kutya alapvető táplálékigénye a következő: 49-56% protein, 30-45% zsír és 6-14% szénhidrát. Ha a farkas őst vesszük alapul, a levadászott állatot igyekeztek szőröstül-bőröstül elfogyasztani hiszen ki tudja mikor lesz ismételten sikeres a vadászat. Így, ha úgy adódott megették az elejtett növényevők gyomortartalmát is. A zsákmányállatok többnyire kisebb rágcsálók, nyulak voltak, ritkábban került az étlapra nagyobb termetű állat, pl. őz, szarvas stb.

Ezt az arányt nagyon ritkán lehet bármilyen táp esetében megtalálni, ugyanis a hús drága, a kutyatápgyártás pedig üzlet, mégpedig hatalmas üzlet! Majd mesélek egyszer a kutyatápok gyártásának a kezdetéről is, amely magyarázatot ad sok mindenre. 😉

Na de térjünk vissza a tárgyra!

Az összetevőket mennyiségi sorrendben kell feltüntetni a kutyatápok csomagolásán, tehát amennyiben a legelső helyen rizs, burgonya, kukorica netán szója van, már ne is olvasd tovább, csakis akkor, ha hozzám hasonlóan szeretnéd az ismereteidet állandóan bővíteni vagy teszem azt alkalmanként jól felháborodni.

Elkeserítő, de a legnagyobb márkák alig néhány százalékban tartalmaznak állati eredetű fehérjét, s azt is húsliszt (angolul meatmeal) formájában. További rossz hír, hogy a hús hiányát ízesítőkkel, szénhidrátokkal/cukrokkal helyettesítik, amelyek aztán semmiféle jó hatással nincsenek az ebekre, sőt! A magas cukortartalom (csakúgy, mint nálunk embereknél) figyelemhiányt, hiperaktivitást eredményez, s hosszútávon mindenféle betegséget okoz a kutyáknak.

Na jó, tegyük fel, hogy az adott táp hátoldalán azt látjuk, hogy az első helyen a hús van, akkor ez most mit jelent? Végeztünk? Hát korántsem…

Ugyanis a tápgyártók képesek olyan trükkökre, hogy egy nem túl szép, de végül is törvényes módon első helyre hozzák a húst, holott gabona sokkal több van a tápban … Hogyan tudják ezt megtenni? Azáltal, hogy a fő összetevőket szétbontják kisebb részekre…

Mutatom hogyan:

Mondjuk, hogy a fő összetevő a példánkban a hús, amely 5 kg mennyiségben van jelen az adott tápban. A második sorban viszont a borsó, borsó liszt és a borsó protein szerepel, és mindegyik 3,2 kg-ot képvisel. Ugyanakkor ezt a három féle dolgot összeadva a borsó kerülne első helyre 9,6 kg mennyiséggel … nos akkor végül is mit etetsz a kutyusoddal? Megmondom: borsót!

forrás: Rodney Habib – Pet Nutritition Blogger

A fenti példa egy külföldi terméket mutat be, de sajnos ugyanezt látjuk több itthon forgalomban lévő terméknél is.

Aztán van még olyan gond is, hogy a fehérjetartalmat illetően sokszor csak annyit olvashatunk a csomagoláson, hogy „hús és állati eredetű melléktermék”. Mi ezzel a probléma? Csupán az, hogy képtelenség kideríteni, hogy miből is készült. Az elhullott állatok tetemétől kezdve bele kerül az élelmiszerboltokban megromlott húsáru is, úgy ahogy van, akár a nejlon csomagolással együtt…

A húslisztről is tudni kell, hogy azokból a húsipari melléktermékekből készül, amelyek emberi fogyasztásra alkalmatlanok (szív, máj, lábak, csontok, bőr … szóval minden csak nem értékes vázizomzat).

Úgyhogy, ha egy terméken azt látjuk, hogy X%-ban tartalmaz friss, emberi fogyasztásra alkalmas húst, akkor ragadjuk meg a zsákot és figyelmesen böngésszük tovább az összetevőket, ugyanis lehet, hogy kincset találtunk!

Na jó, de mi a helyzet a húson kívüli összetevőkkel? Ha feljebb nem siklottál át az alapvető szükségletet fedező arányokon, akkor láthattad, hogy a szénhidrátokra van a legkevésbé szüksége a kutyának. Tehát kerüld a gabonákat (búza, kukorica, árpa), cukorrépát, burgonyát, szóját, ezek mind haszontalan (és a húsnál jóval olcsóbb!!!) töltelék anyagok!

Márkanév nélküli példák (mindkettő szuperprémium ismert és sokak által használt márka):

A fenti képen az első helyen álló, háromfajta húsféleség mindösszesen 14% arányban van jelen, majd jön a rizs (14%),  és mindjárt utána ott a kukorica és a cirok. Itt nem jelölik a százalékos arányt, így csupán annyit tudunk, hogy ezek 14% kevesebb, de 2,6%-nál nagyobb arányban vannak jelen a tápban.

Ezen a példán pedig bár a leírás szerint 21% csirke van a tápban, de azt nem kötik az orrunkra, hogy csirke micsoda? Csirke hús, húslisz vagy vágóhidi melléktermék? Aztán a következő legnagyobb arányú összetevő a kukorica glutén, azaz kukorica fehérje, s majd hamarosan visszaköszön ismét a kukorica,  rögtön utána a búza, tehát nem nehéz kikövetkeztetni, hogy bizony ennek a tápnak az alapját elsősorban a gabonafélék adják.

A receptúrának egyszerűnek, érthetőnek és a kutya biológiai szükségleteinek megfelelőnek kellene lennie: hús, zöldségek, gyümölcsök, gyógynövények, zsírok, olajok és ennyi!

Úgyhogy kivagyok a kimondhatatlan nevű hókusz-pókusz formuláktól! Ezek számomra egyedül azt jelentik, hogy mennyire messzire került az adott táp a kutya természetes szükségleteitől.

A kiegyensúlyozott és teljesértékű táp megnevezés, mint látjuk sok esetben annyit jelent csupán, hogy a táp megfelel a szabályzásoknak, ergo a kutya életben marad általa…

A puszta életben maradástól én azért jóval magasabbra tenném a lécet, és akkor kevesebb beteg, allergiás, rákos kutya lenne!

Wuff! Beszéltem!