Az elmúlt hónapokban nem igazán találtam időt a blog írásra, pedig a témák szinte túlbugyognak bennem, le kell jegyezzem őket, nehogy elfelejtsem. Már azon is gondolkodtam, hogy talán videóblogot kellene inkább indítsak, mert beszélni tudok jövet-menet is, de ehhez azért nem vagyok elég vagány és nem vagyok biztos benne, hogy tudnám-e csinálni ... bár erre a családom tuti azt mondaná, hogy "persze, hallottuk már egy párszor, hogy ehhez, meg ahhoz sem értesz, aztán mégis megcsináltad :D"
A hallgatásom oka leginkább az volt, hogy beszippantott az új munka, az új gyermekünk, a Pet Farm Family Kft. és a vele kapcsolatos feladatok. Azt, hogy nem jut időm a blogra bánom, a sok munkát viszont nem! Élvezem és lubickolok a sok tennivalóban, szeretem, hogy mindent mi magunk csinálunk, még akkor is ha bizony sokszor nagyon elfáradunk. Nincs munkaidő kezdete, nincs vége, nincs hétvége, nincs tervben nyaralás sem, de ez nekünk most jó. NAGYON JÓ!
Sokszor eszembe jut, hogy hogyan is jutottunk el idáig, illetve, hogy nekem magamnak milyen utat kellett bejárnom ahhoz, hogy végre azt csináljam, amit szeretek.
Persze nem voltam ennyire happy és magabiztos, amikor kicsit több mint öt éve egyszercsak a kezembe kaptam a felmondásom... Hat éve dolgoztam ennél a multinál, testhezálló, képzettségemhez, tapasztalatomhoz illő munkaköröm volt, hozzá kellemes fizetés, cégautó meg a többi apróság.
Ahogy az ilyen esetekben elvárható: sokkot kaptam. Akkor most mi lesz? 47 éves voltam akkor, és ilyen, hogy engem kirúgjanak, mindeddig soha nem fordult elő velem.
Ahogy magamhoz tértem az első kábulatból, gyorsan egyeztettem telefonon a kedvesemmel, és lemondtam a nászutunkból egy hetet. Mert, hogy épp férjhez menni készültem.
Nem süllyedtem letargiába, elkezdtem újra szervezni az életem. Megírtam az önéletrajzom, elkezdtem állásokra, fejvadászokhoz jelentkezni és biztos voltam benne, hogy fogok munkát találni. De csak teltek a hónapok és nem találtam. Volt ahova 3 hónapon keresztül jártam be interjúra, már az atyaúristennel is találkoztam, már preziket, statisztikákat készítettem és adtam elő nekik (épp csak fizetést nem kaptam érte), de végül a másik pályázóra esett a választásuk ...
Végül 6 hónap múlva találtam munkát. Mondjuk nem volt hosszú életű, főképp mivel a fülembe jutott, hogy munkáltatóim úgy gondolták, hogy megcsináltatják velem a hiányosságaikat (céges arculat, weboldal, marketing anyagok, üzletfejlesztés stb.) és aztán ahogy beindulnak a dolgok elküldenek. Így mielőtt kirúghattak volna ÉN magam mondtam fel.
Persze könnyen megtettem, mivel már ott volt a küszöbön az új munkám. Végre azzal foglalkozhattam amit a legjobban szeretek. Ötvözhettem a szakmámat a hobbimmal, ugyanis marketing manager lettem egy kutyaeledeleket forgalmazó cégnél. Innen két és fél év után elküldött a főnököm. Mivel forgalommal arányos jutalék rendszerben állapodtunk meg, egy idő után túl magasnak találta a fizetésemet.
Szerettem a munkámat. Szívemet, lelkemet beletettem. De vége. Ennyi volt.
Négy éven belül háromszor vesztettem el az állásom. HÁLA AZ ÉGNEK!
Ez a négy év bőven elég volt arra, hogy képezzem magam (Adobe Photoshop, InDesign, Illustrator), hogy felfedezzem magamban a rajz tehetséget (Creative Dog Lover), kedvesemmel közösen lakberendező vállalkozást indítsunk (Stardust Cottage és Remi Art Lamps) és elég volt arra is, hogy magabiztosan belevágjunk egy új cég megvalósításába. Ez a Pet Farm Family.
Szóval röviden és velősen csak ennyi: Kössz, hogy kirúgtatok!
Így váltam boldog, kiegyensúlyozott emberré. Olyan emberré, aki élvezi a munkáját, az életet és szereti a hétfőket is.
WOOF! Beszéltem!
