When the shit hits the fan - azaz amikor már nem akarok többé tenyésztő lenni - Első rész

Nem ok nélkül némult el a blog pár hónapra ... nagyon nehezen szántam rá magam ennek a cikknek a megírására... egyrészt mert fáj, hogy a hobbimat, ami a szabadidőmet, gondolataimat, szívemet, lelkemet 30 éven át kitöltötte, el kell engednem. Másrészt viszont pórázmentesen, őszintén szeretném elmondani, hogy miért jutottunk családilag erre a döntésre és ehhez muszáj volt kicsit leülepítenem a gondolataimat.



Mielőtt bárki félreértené, a kutyákkal az égvilágon semmi probléma nincs! A kutyák csodálatosak!
De hát akkor miből is lett annyira elegem?
Annyiféle dolog játszott közre abban, hogy így alakult, különböző emberi, szakmai tényezők, hogy úgy gondolom, jobb ha témakörökre bontva, több fejezetben mesélem el.

Ebben az első fejezetben kezdjük az emberekkel 

1, Előfordul, hogy a gazdijelöltek nem teljesen őszinték


Nem szeretném többet idegen emberekre bízni a kiskutyáimat, nem szeretnék aggódni amiatt, hogy vajon tényleg minden úgy igaz, ahogy bemutatták magukat? Nem szeretném folyamatosan ismételgetni mindazt, amit írásban összeállítottam és már jó előre elküldtem a gazdijelölteknek, s amely írásos anyag gyakorlatilag épp csak arra nem képes, hogy nyakörvet adjon a kiskutyára és megsétáltassa. Segítek én bármiben és bármikor, ha szükség van rám, de azt egyre nehezebben tolerálom, ha úgy érzem kihasználnak, ha nem figyelnek oda arra, amit mondok, ha rájövök, hogy nem őszinték velem. Nem akarok csalódni, nem akarok a már egyszer gazdára lelt kis és nagy kutyáknak új, másik gazdit keresni, nem akarok mások felelőtlensége miatt kellemetlen helyzetbe kerülni.
Még mielőtt bárki azt gondolná csupa rossz tapasztalat vezetett idáig. Nem. Nagyon-nagyon sok jó emberrel hozott össze a sors, sok gazdival kötöttem életre szóló barátságot, több olyan gazdi-barát van, aki két, három kiskutyát is hazavitt már tőlünk, sőt olyan is van, akinek sajnos már rég nem él a kutyája, de azóta is baráti kapcsolatot ápolunk.
Hálás vagyok azok az embereknek, akik igazi, jó gazdiként viselik gondját a kutyagyerekeinknek, akik 15 év után is tartják velünk a kapcsolatot, akik rendszeresen beszámolnak a kutyusuk életéről.
Viszont az a helyzet, hogy ha csak egy-két gazdival kapcsolatosan kell csalódnom, én már azt is nehezen viselem. Rosszul esik, hibáztatom magam, hogy észre kellett volna vennem, hogy nem ők az álomgazdik, sajnálom, féltem a kutyát, hogy mi lesz vajon a sorsa, és megőrjít a tehetetlenség.


Emberileg azt hiszem ennyi indok is bőven elég lenne, nem?

Pedig van még bőven ...


A közel 30 év alatt sok tapasztalatot szereztünk, többségben nagyon jó tapasztalatokat hiszen különben nem valószínű, hogy most itt ülnék és ezt a cikket írnám. Ez a bejegyzés viszont most sajnos inkább a negatívumokra épül, hiszen ezek vezettek a mostani döntésünkhöz.

2, A tenyésztők sem mindig becsületesek 


Minden egyes fedeztetést, új vérvonalú kutya vásárlást nálunk hosszas tájékozódási szakasz előz meg, ami nem ritkán akár fél évig, egy évig is tart. Beszélgetünk vagy levelezünk, kérdezősködünk, képeket, videókat kérünk. Ez idő alatt bőven lenne alkalom például arra, hogy a nagynevű tenyésztő elárulja, hogy az általa megvételre kínált kutya sajnos félős, és ne akkor szembesüljek ezzel a ténnyel amikor már keresztül utaztam érte a fél világot. A kutyát végül (sajnos) hazahoztam, bíztam abban, hogy mivel állítólag egy kellemetlen élmény hatása miatt fél a kutya, sikerülhet őt rendbehoznunk. Közel egy évig küzdöttünk érte, annyit foglalkoztunk ezzel az egy kutyával, hogy már lelkiismeret furdalásom volt a többi kutyám miatt, hogy miért mindig ezt az egy kutyát viszem magammal mindenhova. S amikor végül beláttuk, hogy bármennyire is szeretnénk, sajnos nem tudjuk a kutya félelmét feloldani, és szerettük volna visszaadni a tenyésztőnek, mi lettünk a föld leggonoszabb emberei, sőt azt terjesztette rólunk, hogy mi bántunk rosszul a kutyával, bántottuk, miattunk lett félős. Igaz, hogy ő ahelyett, hogy hazavitte volna a kutyát, vissza az erdőbe, ahol biztonságban érzi magát, inkább még elpasszolgatta még ide-oda Európában, hátha tud egy kis pénzt szerezni belőle :(





Vagy egy másik: amikor a megbeszélt fedeztetésre külföldre kiérkeztünk, azt láttuk, hogy a kiszemelt kan farka a tövétől a végéig be van kötve, amire az ugyancsak neves tenyésztő azt mondta, hogy sajnos a kutya kirágta a farkát, ezért kellett bekötni. Rendben, elfogadtuk a magyarázatot. Viszont talán nem csoda, ha kicsit dühösek voltunk, mikor évek múlva megtudtuk, hogy a kutya farkát korrekciós műtéttel igazították olyanra, amilyet a standard elvár. Nálunk szerencsére nem jelentkezett a kiskutyáknál faroktartási probléma, talán azért, mert ilyen téren stabil háttérrel rendelkezett a mama kutya.

Azt sem kívánom senkinek, amikor a cseperedő kiskutyákban gyönyörködve, valaki, akinek a fedező kanhoz erős kötődése van, megkérdezi, hogy a herécskéje meg van-e minden kölyöknek? Mert hogy a papa kutya ágán ez probléma lehet .... MI???? Ezt most kell megtudnom? Most mikor a kicsik már 5 hetesek? Nem akkor kellett volna ezt megemlíteni, amikor még a fedeztetés lehetőségéről egyeztettünk? Mondanom sem kell a következő hetekben igen nagy gyakorlatra tettem szert a kiskanok heréinek kitapogatásában, a végén már teljes megadással tűrték (egyébként rendben lejött minden golyócska).

Hasonló eset az is, amikor 3-4 hetes kiskutyák fogazatát vizsgálva értelmet nyer az a félmondat a fedeztetési szerződésben, hogy a kan tulajdonosa nem vállal felelősséget a foghibáért ...

3,   Közös célok helyett érdekbarátságok, őszinte kérdések helyett pletykálkodás, egymás kibeszélése


Lehet naiv vagyok, de én úgy képzelem, hogy a tenyésztőket az általuk tenyésztett fajta össze kellene fogja, nem pedig széthúzza. Minden amit tenyésztőként teszünk, az a fajta érdekében, minőségnek megőrzése érdekében kell(ene), hogy történjen, nem pedig önös érdekek mentén. De mivel sajnos pénz, haszon, hírnév is hozzátartozik, az emberi gyarlóság ugyanúgy jelen van a tenyésztők közt, mint az élet más területein.
Tenyésztő bárki lehet, nem kell semmiféle tudásról, képességről tanúbizonyságot tenni. Ez viszont oda vezet, hogy a tenyésztők és a hozzá szorosan kapcsolódó kutyakiállítások világa olvasztótégelye lett a legváltozatosabb képzettségű, intelligenciájú embereknek. Az elmúlt sok év alatt pedig egyre erősödött bennem az a felismerés, hogy a többség olyan emberekből áll, akik a magánéletükben, a munkájukban nem találják meg az örömet, és a sikereket.
A tenyésztők ahelyett, hogy beszélnének egymással, kérdeznének, inkább összebeszélnek, pletykálkodnak egymásról, pedig előbb utóbb minden pletyka, minden hazugság körbeér.
Na most egy ilyen világban kell magunknak olyan tenyésztőket, partnereket találnunk, akikben akár csak-egy alom erejéig is, de bízni tudjunk ... Én alapvetően optimista ember vagyok, úgyhogy az embertársaimba vetett bizalom sem esik nehezemre. Ugyanakkor számtalan olyan esetünk volt, amelyek következtében a tágra nyitott ajtóm az évek alatt egyre jobban bezárult, pedig ez annyira nem én vagyok. 


1   4, Na és a szaporítók es az áldozataik


Részben ide kapcsolódik az a téma is, hogy mekkora gondot jelentenek Magyarországon a szaporítók. Mondhatnám, hogy nem az én gondom, hiszen egyetlen kutyám sem kötött ki menhelyen. Mégis számtalan megkeresés érkezik hozzánk e-mailben, telefonon, facebookon olyan emberektől, akik szaporítóktól vásároltak kutyát, viszont valamilyen problémára derült fény a kiskutyával kapcsolatosan és tőlünk kérnek segítséget a megoldásában. Segítünk bárkinek szívesen, de sajnos sok olyan helyzet volt már, amikor le kellett nyelnünk a tehetetlen dühöt, a csalódottságot, hogy hogyan lehetnek emberek ennyire gondatlanok, figyelmetlenek, buták. Hogyan mondhatják azt, hogy csak 20-40 ezer forintot szánnak a kiskutya vásárlásra, hiszen ez "csak" egy kutya! Ha új TV, mosógép, okostelefon vásárlásra kerülne sor, akkor persze megnéznék, hogy milyen márka, mennyire ismert, milyen garanciák vannak hozzá stb. Egy ilyen eszköz sok esetben csupán 3-5 évig használható, a kutya meg családtag, aki 10-15 évig lesz hű társunk, mégis spórolni akarunk rajta. Szélmalomharcnak érzem az egészet, és sajnos az utóbbi években nemhogy javult volna, csak tovább romlott a helyzet.





Aki élőlényekkel, állatokkal akar foglalkozni, annak el kell fogadni azt is, hogy bármennyire is szeretnénk, nem tudunk mindent az irányításunk alatt tartani. Vannak sajnos örökletes betegségek, és mi amire csak lehet szűrünk és a szűrést elvárjuk a fedező kanok gazdáitól is. Viszont szűrés jelenleg még nincs minden betegségre és mivel sajnos az emberi gyarlóság itt is erősen jelen van, ez csak tovább nehezíti a problémák elkerülését.
De legyen ez inkább egy külön téma ...

Wuff! Beszéltem!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Tíz éve ugyanúgy hiányzol, Phoebe ...

3600 nap, 120 hónap, tíz év ... ennyi idő telt el azóta, hogy elmentél, és még mindig könny szökik a szemembe ha rád gondolok, Phoebe. Sok...