Amikor nem akarok már tenyésztő lenni - Második rész

Ahogy a múlt heti cikkben olvashattátok, úgy döntöttünk, hogy befejezzük a tenyésztői munkát. Számos oka van a döntésünknek, az emberi dolgokról már beszéltem, jöhet a következő téma.

A kutyakiállítások

A kutya kiállítások világa az utóbbi években sajnos nagyon megváltozott, mégpedig olyan irányba, ami nekem már nem fér bele a saját értékrendembe.

A tenyésztéshez pedig szorosan hozzátartoznak a kutyakiállítások, hiszen ezeken a megmérettetéseken kapunk visszajelzést a tenyésztői munkánkról. Illetve jó esetben, ennek így kellene lennie... Azért visszük el a kutyánkat a kiállításra, hogy ott egy szakértő véleményt mondjon róla, de mégis sokszor azt tapasztalom, hogy a "szakértő" felkészületlen, nem igazán érdekli a fajta sorsa, jövője. Persze mondhatjuk, hogy ez egy szubjektív sport, a bíró a neki tetsző kutyát hozza ki nyertesként és nekünk nincs más dolgunk, mint elfogadni a döntést. Ez így is van. Ugyanakkor, ha a bíró a fajta standard alapvető részleteivel sincs tisztában, akkor azt hiszem joggal fogalmazódik meg az emberben a kérdés, hogy most tényleg ezért fizettem ki 8-10000 Ft nevezési díjat? Úgy gondolom, hogy ehhez nagyban hozzájárul az, hogy már nincs leíró bírálat, azaz a bíró nem köteles lediktálni es aláírni a saját véleményét. Ezzel egyrészt a hozzáértő bírók konstruktív kritikája elvész, másrészt nagyban növeli a nem hozzáértő, felkészületlen bírók számát, hiszen nincsen semmi következménye annak ha a standardet nem ismeri. 

Ugyanakkor tény, hogy ott kell lenned a kiállításokon, már csak ezért is, hogy láss és hogy lássanak, hogy találkozz a többi tenyésztővel, beszélgess velük, hogy megnézd élőben is a kutyákat, ne a csak a Facebookra feltöltött képek alapján alkoss véleményt róluk, vagy netán dönts arról, hogy hogy ki lesz a következő alom apukája. És hát az elért címek is számítanak, keresettebbek egy sokszoros győztes kutya kölykei, mint, aki csak tenyészszemlével rendelkezik.

Majd 30 éven keresztül rendszeresen jártunk kutya kiállításokra, és ha hiszitek ha nem, én 30 év után is ugyanolyan izgalommal léptem be a ringbe minden egyes alkalommal. Sőt már a kiállításra érkezéskor beindult várakozással teli izgalom, ezt a lányaim, tenyésztőtársaim tudják a legjobban ;) Szerettem, élveztem minden pillanatát! Abban is biztos voltam, hogy én bizony 60-70 évesen is fel fogom vezetni a kutyáimat, majd letámasztom a botomat a ring bejáratánál, és a tőlem telhető legjobb módon bemutatom a kutyámat a bírónak és a közönségnek. Aztán ha végeztem, majd a lányaim visszatámogatnak a kemping székemhez :D

De nem így lesz. Szeretett világomból elüzletiesedett piactér lett, handlerek futnak egyik ringtől a másikig, hogy sikerüljön minden elvállalt kutyát felvezetni, hiszen ez jelenti a fizetést. Az esetek jó részében handlerek nyernek, nem pedig a kutyák és akik épp most kezdenének kutyájukkal kiállításokra járni, már meg sem próbálják maguk elsajátítani, hogyan is kellene szépen felvezetni a kutyájukat, hiszen látják, hogy labdába sem rúgnak a rengeteg profi, félprofi stb. handler között. A fajtacsoportok bírálatára egyre kevesebb fajtagyőztes kutyával maradnak ott a gazdik, mert nem látják értelmét. A kiállításnak ez a szakasza már egyre inkább a handlerekről szól. 
A handler ritkán mélyül el az általa felvezetett fajták jövőjében, elvégzi a feladatát, átadja az elnyert díjat a gazdinak, a gazdi kifizeti a kialkudott összeget a handlernek és ennyi. Már ha ott van egyáltalán a gazdi ... Nem ritkán a handlerek egy egész csapat rájuk bízott kutyával érkeznek a kiállításra, s a gazdi sms-ben értesül arról, hogy mit sikerült nyerni.

Természetesen mindezt kissé sarkítva írom le, azért, mert azt szeretném kihangsúlyozni, hogy mik azok a dolgok amelyek engem zavarnak, számomra elfogadhatatlanok. Vannak kivételek, ismerek pár olyan handlert, akiről tudom, hogy lelkiismeretes, szépen bánik a kutyákkal, akkor is ha azok éppen nem akarnak együtt működni. Ettől függetlenül soha nem voltam és nem is lennék képes senkire rábízni a kutyáimat úgy, hogy én nem vagyok ott. Soha nem tudnám megbocsájtani a handlernek ha nála történne valami a kutyámmal de főképp magamnak nem lennék képes megbocsájtani, hogy másra bíztam a szeretett kutyámat, s mindezt egy nyavajás kiállítási cím miatt.

Megismétlem, vannak kivételek, de sajnos jelenleg is hónapok óta rémálmaim vannak egy külföldi handler miatt, aki napokra otthagyott egy autóban, szűk szállítódobozba zsúfolva két kutyát ... a végeredményt ugye nem kell elmondjam :( És sajnos ilyen és ehhez hasonló esetek rendszeresen történnek, s legtöbbször azt látjuk, hogy a vétkesek élik tovább az életüket, sőt gond nélkül találnak olyan embert, aki ezek után is rájuk bízza a kutyáját :(

A kutya bemutatása, felvezetése megtanulható! Erre az egyik legjobb példa, Klári, a fogadott lányom. Élete első kutyájával Sky-al, kezdett el kiállitásokra járni, mégis saját felvezetéssel több Champion és BIS címet nyertek együtt. Csak üljünk oda egy kiállítási ring mellé és figyeljünk! Nézzük meg ki mit csinál, vonjuk le a következtetéseket és gyakoroljunk! Beszéljünk nálunk tapasztaltabbakkal, kérjünk tanácsot. Ha van szemünk a fajtához, ha tudjuk, hogyan is néz ki az ideális Husky, akkor miért adnánk ki a kezünkből a tenyésztői munkánk megkoronázását? Nekünk a kutya tulajdonosának, netán tenyésztőjének a kisujjunkban kellene, hogy legyen az adott kutya minden erénye és hibája, így nincs nálunk jobb ember erre a feladatra.

A lányaim egészen kicsi koruktól kezdve jöttek velem kutyakiállításra, alig várták, hogy végre elérjék azt a kort, hogy a junior handlerek versenyén induljanak. És tanulták a felvezetést, készültek a kiállításokra és versenyeztek folyamatosan. Hiszem és vallom, hogy mint bármilyen más sport, a kutyázás, a kiállításokon történő felvezetés is nagyon sokat ad a gyerekeknek. Kötelességtudatra, felelősségvállalásra neveli őket, megtanítja őket, hogy tiszteljék az "ellenfeleiket", hogyan fogadják a győzelmet, és, hogy hogyan kezeljék a bukást és az esetleges igazságtalanságokat. Mert, hogy bizony abból is van bőven.

A mai tenyésztők, kiállítók többsége azonban nem adja meg magának az időt és a lehetőséget a tanulásra, a fejlődésre, gyorsan akarnak a csúcsra érni. Biztos hallottátok már ezt: nem a cél a fontos, hanem az odavezető út! Számomra pedig a munkának akkor van igazán értéke, ha mi magunk tettünk meg mindent érte, ha bár sokszor megbotlottunk és elestünk, de újra és újra  felálltunk, ha minden reggel úgy tudunk a tükörbe nézni, hogy tudjuk, mi minden tőlünk telhetőt megtettünk.

Wuff! Beszéltem!

When the shit hits the fan - azaz amikor már nem akarok többé tenyésztő lenni - Első rész

Nem ok nélkül némult el a blog pár hónapra ... nagyon nehezen szántam rá magam ennek a cikknek a megírására... egyrészt mert fáj, hogy a hobbimat, ami a szabadidőmet, gondolataimat, szívemet, lelkemet 30 éven át kitöltötte, el kell engednem. Másrészt viszont pórázmentesen, őszintén szeretném elmondani, hogy miért jutottunk családilag erre a döntésre és ehhez muszáj volt kicsit leülepítenem a gondolataimat.

Mielőtt bárki félreértené, a kutyákkal az égvilágon semmi probléma nincs! A kutyák csodálatosak!

De hát akkor miből is lett annyira elegem?

Annyiféle dolog játszott közre abban, hogy így alakult, különböző emberi, szakmai tényezők, hogy úgy gondolom, jobb ha témakörökre bontva, több fejezetben mesélem el.

Ebben az első fejezetben kezdjük az emberekkel 

1, Előfordul, hogy a gazdijelöltek nem teljesen őszinték

Nem szeretném többet idegen emberekre bízni a kiskutyáimat, nem szeretnék aggódni amiatt, hogy vajon tényleg minden úgy igaz, ahogy bemutatták magukat? Nem szeretném folyamatosan ismételgetni mindazt, amit írásban összeállítottam és már jó előre elküldtem a gazdijelölteknek, s amely írásos anyag gyakorlatilag épp csak arra nem képes, hogy nyakörvet adjon a kiskutyára és megsétáltassa. Segítek én bármiben és bármikor, ha szükség van rám, de azt egyre nehezebben tolerálom, ha úgy érzem kihasználnak, ha nem figyelnek oda arra, amit mondok, ha rájövök, hogy nem őszinték velem. Nem akarok csalódni, nem akarok a már egyszer gazdára lelt kis és nagy kutyáknak új, másik gazdit keresni, nem akarok mások felelőtlensége miatt kellemetlen helyzetbe kerülni.

Még mielőtt bárki azt gondolná csupa rossz tapasztalat vezetett idáig. Nem. Nagyon-nagyon sok jó emberrel hozott össze a sors, sok gazdival kötöttem életre szóló barátságot, több olyan gazdi-barát van, aki két, három kiskutyát is hazavitt már tőlünk, sőt olyan is van, akinek sajnos már rég nem él a kutyája, de azóta is baráti kapcsolatot ápolunk.

Hálás vagyok azok az embereknek, akik igazi, jó gazdiként viselik gondját a kutyagyerekeinknek, akik 15 év után is tartják velünk a kapcsolatot, akik rendszeresen beszámolnak a kutyusuk életéről.

Viszont az a helyzet, hogy ha csak egy-két gazdival kapcsolatosan kell csalódnom, én már azt is nehezen viselem. Rosszul esik, hibáztatom magam, hogy észre kellett volna vennem, hogy nem ők az álomgazdik, sajnálom, féltem a kutyát, hogy mi lesz vajon a sorsa, és megőrjít a tehetetlenség.

Emberileg azt hiszem ennyi indok is bőven elég lenne, nem?

Pedig van még bőven ...

A közel 30 év alatt sok tapasztalatot szereztünk, többségben nagyon jó tapasztalatokat hiszen különben nem valószínű, hogy most itt ülnék és ezt a cikket írnám. Ez a bejegyzés viszont most sajnos inkább a negatívumokra épül, hiszen ezek vezettek a mostani döntésünkhöz.

2, A tenyésztők sem mindig becsületesek 

Minden egyes fedeztetést, új vérvonalú kutya vásárlást nálunk hosszas tájékozódási szakasz előz meg, ami nem ritkán akár fél évig, egy évig is tart. Beszélgetünk vagy levelezünk, kérdezősködünk, képeket, videókat kérünk. Ez idő alatt bőven lenne alkalom például arra, hogy a nagynevű tenyésztő elárulja, hogy az általa megvételre kínált kutya sajnos félős, és ne akkor szembesüljek ezzel a ténnyel amikor már keresztül utaztam érte a fél világot. A kutyát végül (sajnos) hazahoztam, bíztam abban, hogy mivel állítólag egy kellemetlen élmény hatása miatt fél a kutya, sikerülhet őt rendbehoznunk. Közel egy évig küzdöttünk érte, annyit foglalkoztunk ezzel az egy kutyával, hogy már lelkiismeret furdalásom volt a többi kutyám miatt, hogy miért mindig ezt az egy kutyát viszem magammal mindenhova. S amikor végül beláttuk, hogy bármennyire is szeretnénk, sajnos nem tudjuk a kutya félelmét feloldani, és szerettük volna visszaadni a tenyésztőnek, mi lettünk a föld leggonoszabb emberei, sőt azt terjesztette rólunk, hogy mi bántunk rosszul a kutyával, bántottuk, miattunk lett félős. Igaz, hogy ő ahelyett, hogy hazavitte volna a kutyát, vissza az erdőbe, ahol biztonságban érzi magát, inkább még elpasszolgatta még ide-oda Európában, hátha tud egy kis pénzt szerezni belőle :(

Vagy egy másik: amikor a megbeszélt fedeztetésre külföldre kiérkeztünk, azt láttuk, hogy a kiszemelt kan farka a tövétől a végéig be van kötve, amire az ugyancsak neves tenyésztő azt mondta, hogy sajnos a kutya kirágta a farkát, ezért kellett bekötni. Rendben, elfogadtuk a magyarázatot. Viszont talán nem csoda, ha kicsit dühösek voltunk, mikor évek múlva megtudtuk, hogy a kutya farkát korrekciós műtéttel igazították olyanra, amilyet a standard elvár. Nálunk szerencsére nem jelentkezett a kiskutyáknál faroktartási probléma, talán azért, mert ilyen téren stabil háttérrel rendelkezett a mama kutya.

Azt sem kívánom senkinek, amikor a cseperedő kiskutyákban gyönyörködve, valaki, akinek a fedező kanhoz erős kötődése van, megkérdezi, hogy a herécskéje meg van-e minden kölyöknek? Mert hogy a papa kutya ágán ez probléma lehet .... MI???? Ezt most kell megtudnom? Most mikor a kicsik már 5 hetesek? Nem akkor kellett volna ezt megemlíteni, amikor még a fedeztetés lehetőségéről egyeztettünk? Mondanom sem kell a következő hetekben igen nagy gyakorlatra tettem szert a kiskanok heréinek kitapogatásában, a végén már teljes megadással tűrték (egyébként rendben lejött minden golyócska).

Hasonló eset az is, amikor 3-4 hetes kiskutyák fogazatát vizsgálva értelmet nyer az a félmondat a fedeztetési szerződésben, hogy a kan tulajdonosa nem vállal felelősséget a foghibáért ...

3,   Közös célok helyett érdekbarátságok, őszinte kérdések helyett pletykálkodás, egymás kibeszélése

Lehet naiv vagyok, de én úgy képzelem, hogy a tenyésztőket az általuk tenyésztett fajta össze kellene fogja, nem pedig széthúzza. Minden amit tenyésztőként teszünk, az a fajta érdekében, minőségnek megőrzése érdekében kell(ene), hogy történjen, nem pedig önös érdekek mentén. De mivel sajnos pénz, haszon, hírnév is hozzátartozik, az emberi gyarlóság ugyanúgy jelen van a tenyésztők közt, mint az élet más területein.

Tenyésztő bárki lehet, nem kell semmiféle tudásról, képességről tanúbizonyságot tenni. Ez viszont oda vezet, hogy a tenyésztők és a hozzá szorosan kapcsolódó kutyakiállítások világa olvasztótégelye lett a legváltozatosabb képzettségű, intelligenciájú embereknek. Az elmúlt sok év alatt pedig egyre erősödött bennem az a felismerés, hogy a többség olyan emberekből áll, akik a magánéletükben, a munkájukban nem találják meg az örömet, és a sikereket.
A tenyésztők ahelyett, hogy beszélnének egymással, kérdeznének, inkább összebeszélnek, pletykálkodnak egymásról, pedig előbb utóbb minden pletyka, minden hazugság körbeér.

Na most egy ilyen világban kell magunknak olyan tenyésztőket, partnereket találnunk, akikben akár csak-egy alom erejéig is, de bízni tudjunk ... Én alapvetően optimista ember vagyok, úgyhogy az embertársaimba vetett bizalom sem esik nehezemre. Ugyanakkor számtalan olyan esetünk volt, amelyek következtében a tágra nyitott ajtóm az évek alatt egyre jobban bezárult, pedig ez annyira nem én vagyok. 

1   4, Na és a szaporítók es az áldozataik

Részben ide kapcsolódik az a téma is, hogy mekkora gondot jelentenek Magyarországon a szaporítók. Mondhatnám, hogy nem az én gondom, hiszen egyetlen kutyám sem kötött ki menhelyen. Mégis számtalan megkeresés érkezik hozzánk e-mailben, telefonon, facebookon olyan emberektől, akik szaporítóktól vásároltak kutyát, viszont valamilyen problémára derült fény a kiskutyával kapcsolatosan és tőlünk kérnek segítséget a megoldásában. Segítünk bárkinek szívesen, de sajnos sok olyan helyzet volt már, amikor le kellett nyelnünk a tehetetlen dühöt, a csalódottságot, hogy hogyan lehetnek emberek ennyire gondatlanok, figyelmetlenek, buták. Hogyan mondhatják azt, hogy csak 20-40 ezer forintot szánnak a kiskutya vásárlásra, hiszen ez "csak" egy kutya! Ha új TV, mosógép, okostelefon vásárlásra kerülne sor, akkor persze megnéznék, hogy milyen márka, mennyire ismert, milyen garanciák vannak hozzá stb. Egy ilyen eszköz sok esetben csupán 3-5 évig használható, a kutya meg családtag, aki 10-15 évig lesz hű társunk, mégis spórolni akarunk rajta. Szélmalomharcnak érzem az egészet, és sajnos az utóbbi években nemhogy javult volna, csak tovább romlott a helyzet.

Aki élőlényekkel, állatokkal akar foglalkozni, annak el kell fogadni azt is, hogy bármennyire is szeretnénk, nem tudunk mindent az irányításunk alatt tartani. Vannak sajnos örökletes betegségek, és mi amire csak lehet szűrünk és a szűrést elvárjuk a fedező kanok gazdáitól is. Viszont szűrés jelenleg még nincs minden betegségre és mivel sajnos az emberi gyarlóság itt is erősen jelen van, ez csak tovább nehezíti a problémák elkerülését.

De legyen ez inkább egy külön téma ...

Wuff! Beszéltem!